A modellváltástól, a költözésig - ez történt a Színművészetin 2020-ban

A "free SZFE", az "SZFE átalakítás" és a "Színház- és Filmművészeti Egyetem" simán lehetnének az Eduline leggyakrabban használt címkéi 2020-ban, ugyanis május óta legalább három-négy naponta írtunk az egyetem körül zajló történésekről. December utolsó napjaihoz közeledve most összegyűjtöttük a tüntetők leglátványosabb megmozdulásait, az ügy fordulópontjait, valamint azt is, mi várható a Színművészetin jövőre.

  • Eduline

A hallgatók - szeptember elsejétől - összesen 71 napig őrizték a Vas utcai épületet, miután az Országgyűlés megszavazta az egyetem modellváltásáról szóló javaslatot - így az SZFE alapítványi fenntartásba került. Viszont a hallgatóknak és az oktatóknak ennél is nagyobb csapás volt, amikor kiderült, hogy - szavazás nélkül - a minisztérium ősztől Vidnyánszky Attilára bízza a kuratórium vezetését.

Ezután felgyorsultak az események a Színművészetin. Az egyetemi autonómiavesztésre reagálva egyre több oktató mondott fel, a hallgatók pedig tizenhárom pontban foglalták össze a követeléseiket, majd jött az egyetemisták első látványosabb megmozdulása: több ezer ember segítségével, élőláncban juttaták el a Carta Universitatis-t (ami lényegében arról szólt, hogyan képzelik el az egyetem jövőjéről szóló párbeszédet) a Színház- és Filmművészeti Egyetemtől egészen a Parlamentig.

Túry Gergely

A demonstrációk miatt a tanévkezdés is egy héttel csúszott az egyetemen. Szeptember 21-én pedig egy újabb megmozdulás következett: huszonnégy órán keresztül, biciklis hírnökként hordták a Parlamenthez a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói a Magna Charta Universitatumot. A követelésük listáját azért vitték el újra és újra a Parlament elé, mert korábbi üzenetükre nem kaptak választ.

Kacskovics Mihály Béla

Szeptember 23-án az SZFE dolgozóinak sztrájkköveteléseiről szóló tárgyalások is elkezdődtek. Majd eljött a szeptember vége, amikor az új kancellár, Szarka Gábor ex-ezredes megpróbált bejutni az épületbe, de a hallgatók feltartóztatták. Ennek ellenére az egyetem új vezetése októberben megkezdte a munkát - ekkor elkezdődtek a fenyegetések is. Az új kancellár azt mondta, addig nem tudja elutalni a béreket, amíg nem jut be az egyetemre, később viszont valahogy mégis sikerült neki, mivel a dolgozók megkapták a fizetésüket - Szarka Gábor pedig nem járt az egyetemen. Sőt az egyetem őrzői, a kinevezett kancellárt a kitartó próbálkozások ellenére másodszor sem engedték be az épületbe.

Máté Péter

Október elején Káel Csaba, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos megkereste és formális beszélgetésre hívta az SZFE dolgozóit, az egyeztetés azonban elmaradt. Szintén ez idő tájt kezdett el a vezetőség is bekeményíteni. Először kiadtak egy közleményt arról, hogy a blokádot az egyetem keretein kívül működő, magánkezdeményezésű szerveződésnek tekintik és mindenkinek nyilatkoznia kell, hogy együttműködik-e az új vezetéssel. Majd sorra jöttek a terembezárások is, illetve a kancellár az internetet is lekapcsoltatta az egyetem kollégiumában.

Reviczky Zsolt

Ezek után a Színművészetisek panaszt nyújtottak be az Alkotmánybírósághoz, amit a vezetőség ismét egyből lereagált: az új kancellár még aznap levélben szólította fel a hallgatókat, hogy előre hozza az őszi szünetet - a járványra hivatkozva - és mindenkinek kötelező elhagynia az egyetem épületeit és kollégiumait. Az egyetemisták viszont egyből elutasították a kiürítésről szóló rendeletet, este pedig a blokádot még jobban megerősítették és termenként őrizték az épületet. A vezetőségnek tehát ismét nem sikerült kiüríteniük a helyet. Sőt, a hallgatók még aznap este visszafoglalták a korábban lezárt Ódry Színpadot, valamint a Rákóczi téri épületet is blokád alá vették

Kacskovics Mihály Béla

A tanárok is ragaszkodtak hozzá, hogy a megszokott tervek szerint folytatódjon az oktatás, ezért ők is elutasították az előre hozott szünettel kapcsolatos rendeletet és a tüntetések is folytatódtak. Október 19-én az Innovációs és Technológiai Minisztérium előtt az ügy támogatói és a szakma nagyjai olvasták fel az egyetem mellett kiálló szervezetek, nemzetközi képviseletek és civilek leveleit, nyilatkozatait. 

Fazekas István

Október 23-án ismét több ezer embert csatlakozott a szolidaritási megmozdulásokhoz, ekkor a Műegyetemtől egészen az Urániáig tartottak a közös sétát az SZFE szabadságáért. A vezetőség az őszi szünet meghosszabbításával is próbálta más véleményre bírni a hallgatókat, természetesen sikertelenül. Az oktatás továbbra is folytatódott az egyetemen.

Túry Gergely

Az SZFE-ügyel kapcsolatban az Európai Parlament is tartott egy meghallgatást. Itt Vidnyánszky Attilát csak sokadszorra sikerült bekapcsolni a beszélgetésbe, mivel nem működött a mikrofonja. A kuratórium elnöke szerint az, hogy nem sikerült őt elsőre meghallgatni, metaforája annak, hogy nincs kommunikáció az egyetemmel sem. Bár Szarka Gábor szerint már "fogytán volt az egyetemfoglaló hallgatók lelkesedése", még annak ellenére sem adták fel a blokádot és az oktatást is folytatták, hogy a vezetőség felfüggesztette a félévüket. Azt viszont az egyetemisták is megerősítették, hogy nem tudják, így elfogadják-e a félévüket, pláne azok után, hogy az oktatókat is kizárták a Neptun-rendszeréből. Az ügyben az Oktatási Hivatalhoz fordultak segítségért.

A hallgatók tényleg az utolsó utáni pillanatig kitartottak, ugyanis a kijárási korlátozások ellenére is fenntartották a blokádot, viszont a távoktatással és a kollégiumok kiürítésével már nem szállhattak szembe, 71 nap után muszáj volt elhagyniuk az épületeket. Az ellenállás jelképeit pedig átadták a fővárosi színházaknak. Azt, hogy kik védték az egyetemet és milyen belülről egy blokád, itt nézhetitek meg.

A távoktatás bevezetése óta is zajlanak az események az egyetemen

November közepe óta az egyetem több intézetének az élére is új vezetőket neveztek ki, harmadszor is kimondták, hogy jogszerű az SZFE dolgozóinak a sztrájkja, illetve megjelent egy kormányrendelet is, amelynek értelmében az egyetem fantartója dönthet úgy, hogy érvényteleníti a félévet - erre egyébként a Színművészetisek szerint nincs oka a vezetőségnek. Ugyanakkor a kuratórium mégis úgy döntött, érvényteleníti az első félévet, ám a bíróság néhány napja elrendelte az azonnali jogvédelmet, mely biztosítja a félév eredményes befejezését, addig is, míg a kuratórium elleni per folytatódik.

Mindeközben az SZFE-sek nyílt levélben sürgették a sztrájktárgyalások megkezdését, ugyanis erre mind a mai napig nem került sor, sem a munkáltatóval, sem az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumával. Továbbá a vezetőség egy korábbi ígéretét megszegve, az egyetem egyik oktatóját is indoklás nélkül elbocsátotta.

Mindezek után mi várható 2021-ben?  

Vidnyánszky Attila korábban elmondta, hogy február 1-jével új helyszíneken, de folytatódni fog az oktatás a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE). Akkor azt is hozzátette, már meg is kezdődtek a felújítási és egyéb munkálatok, de további részleteket még nem árult el. Azt még szintén nem lehet tudni, 2021 szeptemberétől hogyan zajlik majd az oktatás az egyetemen, ugyanis huszonkét oktató jelentette be, hogy nem indít osztályt jövőre, mivel a jelenlegi vezetéssel nem látják szakmailag elfogadhatónak és biztosítottnak az oktatás feltételeit.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Így alakul át az alsó tagozatos oktatás: konkrét teendőlistát kaptak az iskolák

35 perces tanórák, kevesebb házi feladat és hosszabb szünetek jöhetnek alsó tagozatban. Az oktatási tárca javaslatcsomagot küldött az iskoláknak, amely többek között rugalmasabb óraszervezést, mindennapos mesét, több mozgást és iskolán kívüli programot, illetve a délutáni foglalkozások átalakítását is tartalmazza. Az ajánlások mellé konkrét intézményi teendőket is meghatároztak.

Mi lesz az érettségizőkkel, ha sztrájkolnak a tanárok? – a köznevelési törvényről vitáztak a parlamentben

A pedagógusok sztrájkjoga, az érettségizők felkészítése és a gyermekfelügyelet is előkerült a köznevelési törvény módosításának parlamenti vitájában. A Fidesz és a KDNP szerint a változtatásoknál nagyobb garanciák kellenének a diákok és a családok védelmére, miközben a pedagógus szakszervezetek korábban éppen azért kritizálták a tervezetet, mert szerintük az továbbra is túlságosan korlátozza a pedagógusok sztrájkjogát.

Ádám Zoltán reagált az őt kirúgó rektorhelyettes lemondására: „Nem volt nála gyűlöltebb és rettegettebb ember a Corvinuson”

Élesen reagált Ádám Zoltán, a Corvinus korábban elbocsátott oktatója arra, hogy Szabó Lajos György oktatási rektorhelyettes a tanév végével lemond posztjáról és távozik az egyetemről. Ádám szerint Szabó az egyetemvezetés egyik „legkompromittáltabb” tagja volt, és úgy véli, távozása összefügghet azzal, hogy a Corvinus vezetése már a KEKVA-rendszer utáni időszakra készül.

@eduline.hu Az első egyetemi ügyintézések között a diákigazolvány igénylése is szerepel. Bár elsőre bonyolultnak tűnhet, néhány lépésből megvan – most végigvezetünk titeket a teljes folyamaton.😉 #diákigazolvány #egyetem #neptun #eduline #foryou ♬ eredeti hang - eduline.hu

Mi a baj a 8 osztályos általános iskolával, és mi jöhet helyette?

A kisiskolák tanárhiánya és a kisgimnáziumok elitképzővé válása nem elszigetelt hibák, hanem a jelenlegi oktatási szerkezet „erővonalai”, amelyek a rendszer gyökeres reformjáért kiáltanak Dr. Gyarmathy Éva klinikai és neveléslélektani szakpszichológus, egyetemi tanár szerint.