Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Az egyetem közleményben reagált a blokádbontás hírére.
Éjszaka ugyanis felröppent a hír, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói hétfő este megszavazták, feladják a hónapok óta tartó blokádot - írta meg több egyetemi forrásra hivatkozva a Telex. Ezt azzal indokolták, hogy a hallgatók úgy érzik, a tegnap meghozott újabb koronavírus-rendeletek miatt nincs lehetőségük a továbbiakban is fenntartani a blokádot, hiszen a döntés nemcsak a középiskolákat, hanem az egyetemeket és a kollégiumokat is érinti.
Az egyetem hallgatói erre reagálva ma reggel közleményt adtak ki, melyben azt írják:
természetesen a hatályba lépő járványügyi rendelkezések bennünket is érintenek, ám a sajtóértesülésekkel szemben az ellenállás folytatásának lehetőségeiről bázisdemokratikus fórumunk keretei közt jelenleg is vitázunk, követeléseink ugyanis továbbra sem teljesültek.
Bővebb infót holnap délutánra ígértek, amikor sajtótájékoztató keretében ismét válaszolnak a további kérdésekre az Egyetem Vas utcai épülete előtt.
Az egyetemek és gimnáziumok is online oktatásra térnek át
Orbán Viktor a Facebookon jelentett be rendkívüli intézkedéseket.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.