A Színművészetisek nem adják fel, "magukkal viszik" a blokádot

Az éjféltől életbe lépő járványügyi szigorítások miatt a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatóinak is el kell hagyniuk az egyetem épületeit, illetve a kollégiumot, de a blokád továbbra is fennmarad.

  • Eduline

Tegnap megtudtuk, hogy mostantól a középiskolákban 8. osztály felett, illetve a felsőoktatási intézményekben is át kell állni az online oktatásra, a kollégiumokat pedig be kell zárni. A szabály alól a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) sem kivétel.

Mivel követeléseink továbbra sem teljesültek, a minisztériummal pedig minden igyekezetünk ellenére nem kezdődtek meg az érdemi tárgyalások, ezért a blokádot nem feladjuk, hanem magunkkal visszük

- hangzott el a keddi sajtótájékoztatón. Ez azt jelenti, hogy az ellenállást most egy ideig az épületeken kívül folytatják. "Akár ezek közt a falak közt, akár az otthonainkban, karanténban kell az egyetemi autonómiáért küzdenünk, az egyetem mi vagyunk. A blokád pedig addig tart, amíg a hatalmi elnyomás meg nem szűnik" - tették hozzá.

A hallgatók arról is beszéltek, hogy a november 6-i fenntartói intézkedés, miszerint az oktatást felfüggesztik, a felsőoktatási törvényt megsértve hozták meg. A HÖK november 9-én bírósághoz fordult az ügyben. Az eljárásnak halasztó hatálya van, így a fenntartói intézkedést a bíróság döntéséig végrehajtani nem lehet. Azt is kijelentették, hogy a blokád ellenére az elmúlt két hónapban minden órát megtartottak az egyetemen, ezért ennek elismerése érdekében az Oktatási Hivatalhoz fordultak. Az oktatást dokumentáló iratokat benyújtották, a befogadásra szerdán kerülhet sor.

50 ezer forintot ért az SZFE-n a hallgatók elleni harc?

Pénzjutalmat kapnak a Színművészeti üzemeltetési munkatársai, miután helytálltak az egyetem hallgatóval szemben.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

PSZ: „Bármilyen egyedi, szupertehetséges pedagógus bekerül egy rosszul működő intézménybe, halálra van ítélve”

A Pedagógusok Szakszervezete szerint nem elég az egyes pedagógusok teljesítményét vizsgálni, az is meghatározó, milyen intézményben és milyen feltételek között dolgoznak. Miközben az új tanév előtt több pozitív változás is történt, ezek jellemzően nem igényeltek plusz költségvetési forrást. Továbbra is komoly kérdések vannak a tankerületi és a szakképzési rendszer körül, a NOKS-dolgozók országos akcióba kezdtek a béremelésükért, a gyógypedagógiai intézmények egy részében pedig a PSZ szerint „katasztrofális állapotok” vannak.

Új igazgatói pályázatot írnak ki a csömöri iskolában: egy szülő csuklószorításról és megalázó büntetésekről beszélt Bátovszky János kapcsán

Már a tanév második félévétől új vezetője lehet a Csömöri Mátyás Király Általános Iskolának. A Blikknek megszólalt egy szülő is, aki azt állítja, Bátovszky János igazgató korábban durván megszorította a lánya csuklóját. Egy másik gyerekkel pedig állítása szerint százszor íratta le büntetésből, hogy „nem szaladunk”.

Totyik Tamás: Olyan iskolabezárási és óvoda-összevonási hullám jöhet, ami alapjaiban rengetheti meg a közoktatást

Tavaly 80 iskolában egyáltalán nem indult első osztály, és körülbelül 200 olyan általános iskola volt, ahová nyolcnál kevesebb elsős iratkozott be – mondta Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke a Magyar Közlöny Podcastban. Szerinte a csökkenő gyereklétszám miatt komoly átalakulás előtt áll a magyar közoktatás.

@eduline.hu

Mi történik, ha egy iskolaigazgató-jelöltet a tantestület fele támogat, a másik fele viszont nem? Sinka Editet, a Klebelsberg Központ elnökét kérdeztük. #eduline #iskolaigazgatók #sinkaedit #iskola #tanár

♬ eredeti hang - eduline.hu