Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A blokád a hétfő esti több száz fős tüntetés után alakult. Az egyik hallgató elmondta: a diákok döntik el, milyen vezetőket, oktatókat engednek be, és kiket tartanának távol az intézménytől.
A Színház és Filmművészeti Egyetemnél (SZFE) tartott hétfő esti tüntetés után az intézmény több hallgatója letáborozott az épületben, majd blokádot állított – derül ki az ATV tudósításából.
Az egyetem egyik hallgatója a csatorna Start című műsorában azt mondta, a diákok döntik el, milyen vezetőket, oktatókat engednek be, és kiket tartanának távol az intézménytől.
Az SZFE vezetése és a szenátusa is lemondott hétfőn, amit egy sajtótájékoztatón jelentett be Upor László, a rektori feladatokat ellátó rektorhelyettes, valamint Novák Eszter rektorhelyettes. A bejelentés előtt újabb "tüntetést" hirdettek meg, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói tegnap 19 órától szolidaritási utcabált szerveztek. A Vas utcai épület előtt szervezett demonstrációt szintén az egyetem átalakítása miatt szervezték, ugyanis az SZFE szeptembertől alapítványi formában működik tovább.
Az alapítvány kuratóriumi elnöke Vidnyánszky Attila lett, akinek kinevezése ellen az egyetem több munkatársa és a diákság is tiltakozott.
Tüntetnek a Színművészetisek miután lemondott az egyetem vezetése
Sajtótájékoztatón jelentették be a hírt - jelenleg itt nézhetitek az egyetem demonstrációját a Vas utcából.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.