Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Sajtótájékoztatón jelentették be a hírt - jelenleg itt nézhetitek az egyetem demonstrációját a Vas utcából.
Az egyetem jelenlegi demonstrációját itt követhetitek élőben:
Lemondott a Színház és Filmművészeti Egyetem (SZFE) vezetése és a szenátusa is hétfőn, amit egy sajtótájékoztatón jelentett be Upor László, a rektori feladatokat ellátó rektorhelyettes, valamint Novák Eszter rektorhelyettes - írja a hvg.hu.
Az alapítványi fenntartás miatt az új egyetemi alapdokumentum az SZFE szenátusa szerint az autonómia minden lényeges elemét felszámolták.
A hvg.hu tudósítása szerint Upor László, rektori feladatokat ellátó rektorhelyettes hétfőn arról beszélt, vállalhatatlan kompromisszumokra kényszerülnének, ha ilyen körülmények között folytatnák a munkát.
Gáspár Máté, az SZFE Elméleti és Művészetközvetítői Intézet vezetője már korábban bejelentette lemondását.
Upor László hangsúlyozta: "nem lehetséges együttműködni olyan fenntartói testülettel, amelyet valódi tárgyalások nélkül neveztek ki fölénk, olyan kuratóriummal, amely az egyetem hagyományainak és jelenének, hallgatóinak, oktatóinak, oktatási színvonalának szisztematikus becsmérlésével kísérte belépőjét, olyan kuratóriummal, amely előre és bármiféle egyeztetés nélkül aláírta az egyetem autonómiáját súlyosan sértő alapdokumentumokat".
Mint közölte, az SZFE távozó vezetői mindaddig nem vállalnak az egyetemen vezetői feladatokat, ameddig annak önrendelkezése helyre nem áll. Upor László és Novák Eszter rektorhelyettes felidézték: az egyetem fenntartóváltása során az SZFE vezetése releváns információk és valódi választási lehetőségek nélkül működött.
Az SZFE nem kapott például hivatalos értesítést többek között arról, hogy benyújtották a fenntartóváltásról szóló törvényt, hogy rövidült a modellváltásra rendelkezésre álló idő, hogy a leendő fenntartó (Színház- és Filmművészetért Alapítvány) nevéből kimaradt az egyetem szó, sem arról, hogy kik leszek az alapítvány kurátorai és felügyelőbizottsági (fb) tagjai, sem pedig az intézmény kedden hatályba lépő, új alapokmányairól.
A bejelentés előtt újabb "tüntetést" hirdettek meg, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói ma 19 órától szolidaritási utcabált szerveznek.
"ZsákUtcaBál" - újra az utcára vonulnak a Színművészetisek
A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak kezdeményezésére szolidaritási utcabált szerveznek.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.