Enyedi Ildikó is felmondott a Színművészetin, most levélben üzent

"Ezt a mesterszakos osztályt már nem áll módomban elindítani" - írja Enyedi Ildikó.

  • Eduline

Miután augusztus 28-án felmondott a Színház és FIlmművészeti Egyetemen, most diákjainak üzen.

Kedves diákjaim, nem tehettem mást.

"Személyesen is felkavaró volt átélnem, ahogy a munkám, amit sok lelkesedéssel végeztem és a tanítványaim teljesítményei, amire méltán lehetnek büszkék, néhány odavetett szóval lenullázódik."

Hozzáteszi, szerette volna folytatni a diákokkal a közös munkát a mesterszakon, de ezt az osztályt már nem áll módjában elindítani. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy

tisztelem és megértem minden kollégámat, aki, hátrasorolva az önérzetét, marad a diákjaival.

Mint írja, talán mégis van annyi becsület a kuratórium tagjaiban, hogy nem akarják, hogy a nevükhöz tapadjon egy ilyen értékes hagyomány megtörése. Talán nekik sem mindegy, hogy a szavuknak milyen hitele van. Talán nem mindegy, hogy hogyan fognak rájuk emlékezni.

Mindeközben a tegnapi demonsrációt követően ma az egyetem diákjai blokád alá vették az épületet és nem engedik be az intézmény új vezetését. Erről itt írtunk részletesen.

A Színművészetis hallgatók éjjel elbarikádozták az egyetemet és nem engedik be az új vezetőséget

A blokád a hétfő esti több száz fős tüntetés után alakult. Az egyik hallgató elmondta: a diákok döntik el, milyen vezetőket, oktatókat engednek be, és kiket tartanának távol az intézménytől.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.