Közoktatás Eduline

Országos Diákíró Versenyt hirdettek

Elolvasom

Középiskolás és egyetemista diákoknak hirdette meg országos diákíró versenyét a Magyar Író Akadémia, ahol a zsűri Kornis Mihály, Kukorelly Endre, Márton László és Tóth Krisztina. A versenyre olyan szépirodalmi alkotásokkal pályázhatnak a diákok, amelyek az asztalfiókok mélyén rejtőznek, és még nem publikálták sehol.

Közoktatás Edupress

Hogyan teheted zöldebbé az egyetemedet - környezetvédelmi verseny indul

Elolvasom

GE Energy Ecomagination Challenge elnevezéssel ma indul a GE Energy környezetvédelmi versenye, mely a "Hogyan teheted zöldebbé az egyetemedet" téma köré összpontosul. A versenyre az európai egyetemek jelenlegi, mérnökszakos illetve már végzett hallgatói is jelentkezhetnek. A benyújtási határidő 2009. február 1. A pályamunkákat 2009. május 1-jéig fogadják el. A három döntőbe került csapat számára a GE Energy 2009 augusztusában, Budapesten rendezi meg a díjátadó ünnepséget, melynek keretében számos díjat adnak át. A győztes csapat az aranyérem mellé 25.000 euró támogatást kaphat projektje tényleges megvalósításához.

Közoktatás Edupress

A Corvinus egyetem diákjai nyerték az Országos Média Diákversenyt

Elolvasom

Az Országos Média Diákverseny november 28-i döntőjében öt csapat versengett egymással. A megmérettetésen a Nivea for Men Frissítő Hidrogénnevet viselő termék 2009-es médiastratégiájának megvalósítására vártak ötleteket a nappali tagozatos egyetemistáktól, főiskolásoktól. A háromfős felállások közül pedig a Corvinus egyetem hallgatói szerepeltek a legjobban Creamtivity nevet viselő felállásukkal, felkészítőjük pedig a 2001-es győztes volt, így pedig a verseny célja is teljesül: a médiaszakma utánpótlásának felfedezése.

Közoktatás Eduline

Megdupláznák a vállalkozások számát

Elolvasom

A vállalkozást, azon belül is az ígéretes ifjú tehetségeket helyezi a középpontba a Fiatal Vállalkozók Hete, amely a Global Entrepreneurship Week mozgalom keretében 2008. november 17-23. között zajlik majd, és amelyen a legjobbak a vállalkozásukat segítő díjakat is nyerhetnek.

Közoktatás Eduline

Ifjú feltalálókat és tudósjelölteket keresnek

Elolvasom

"A közeljövőben várhatóan bekövetkező visszaesés ellenére ne temesse senki az innovációt, mert a recesszió utáni felfutás általában gyors, a mostani fiatalok eredményei ezt is segíthetik" - mondta Szabó Gábor akadémikus, a Magyar Innovációs Szövetség elnöke abból az alkalomból, hogy a szervezet csütörtökön Budapesten ismét meghirdette ifjúsági tehetségkutató versenyét.

Közoktatás Eduline

Tanulj szerepjáték közben vállalatirányítást!

Elolvasom

Szakítva az egyetemek merev hagyományaival a Szegedi Tudományegyetem rendhagyó tanulmányi versenyt és nyílt napot szervez középiskolás tanulók részére. A Gazdaságtudományi Kar elektronikus oktatási rendszerén meghirdetett online tanulmányi verseny keretében a leendő közgazdászok egy rendkívül életszerű, mégis képzeletbeli világban – Moan és Ursia piacán – szerepjáték közben bizonyíthatják gazdasági és pénzügyi rátermettségüket.

Közoktatás Eduline

Szabadsuli-előadások a versenypolitikáról (x)

Elolvasom

A versenypolitika legfontosabb elemeit ismerhetik meg az érdeklődők a Szabadsuli 2008. őszi szemeszterének interaktív, internettelevíziós előadásain. A Gazdasági Ver¬senyhivatal pályázati támogatásával november 6-án, csütörtökön délután 16 órakor induló, négyrészes előadássorozatot a Szabadsuli (www.szabadsuli.hu) honlapon, il¬letve a Pénzportál (www.penzportal.hu) Szabadsuli menüpontja alatt kísérhetik figye¬lemmel az internetezők.

Közoktatás Hatházi Szilvia

A lányok vagy a fiúk okosabbak?

Elolvasom

A kutatások szerint az iskolát kezdő diákok között a lányok két hónappal előrébb tartanak, mint a fiúk a verbális, nem verbális és a vizuális készségek terén. Az élmezőnyben haladnak, egészen a felsőbb osztályokig. Ott aztán fordul a kocka, és a fiúk beelőznek.

Közoktatás Edupress

Építs valamit!

Elolvasom

Kihirdette a Build Something! (Építs valamit!) verseny győzteseit az Autodesk Inc., mely kezdeményezés a világ tervező szakembereinek következő generációját bátorította egy fenntarthatóbb világ megalkotására.

1 2 3 4 5 6 7