Így kaphattok havi 100 ezer forintos ösztöndíjat
Idén is meghirdette az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Törőcsik Mari Ösztöndíjat, amire a színművész szakon tanulók pályázhatnak.
Idén is meghirdette az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Törőcsik Mari Ösztöndíjat, amire a színművész szakon tanulók pályázhatnak.
Sok dolog változik a felsőoktatásban a 2019/2020-as tanévtől, ezeket szedtük össze.
Az elsőévesek az őszi szemeszterben tanulmányi ösztöndíjat még nem kaphatnak, alaptámogatásra viszont pályázhatnak. Utánajártunk, kik kaphatnak ilyen juttatást.
Nem csak az állami ösztöndíjas képzésen tanulók számára, az önköltséges szakok hallgatói is nyerhetnek el különböző ösztöndíjakat. Mutatjuk, melyik típusúaknak érdemes utánanéznetek.
Idén ősszel kezditek az egyetemet? Milyen támogatásokra, ösztöndíjakra pályázhattok már az első év első félévében államilag támogatott formában tanulóként? Összeszedtük a legfontosabbakat.
A gyógypedagógus hallgatók után az alsós tanítónak készülő fiatalokra is kiterjesztik jövőre a Klebelsberg Képzési Ösztöndíjat - írja a csütörtöki Magyar Nemzet.
Szeptemberben kezditek az egyetemet, főiskolát, de nem tudjátok, milyen támogatásokra és ösztöndíjakra pályázhattok? Cikksorozatunkban ezeket vesszük sorra. Ötödik rész: alaptámogatás.
Jövőre ismét több pénzt kaphatnak az egyetemisták, emelik a hallgatói normatíva összegét. Kiket és hogyan érint majd a változás?
Szeptemberben kezditek az egyetemet, főiskolát, de nem tudjátok, milyen támogatásokra és ösztöndíjakra pályázhattok? Cikksorozatunkban ezeket vesszük sorra. Negyedik rész: Bursa Hungarica.
Szeptemberben kezditek az egyetemet, főiskolát, de nem tudjátok, milyen támogatásokra és ösztöndíjakra pályázhattok? Cikksorozatunkban ezeket vesszük sorra. Harmadik rész: rendkívüli szociális támogatás.
Szeptemberben kezditek az egyetemet, főiskolát, de nem tudjátok, milyen támogatásokra és ösztöndíjakra pályázhattok? Cikksorozatunkban ezeket vesszük sorra. Második rész: Klebelsberg Képzési Ösztöndíj.
A tanítóképzésen tanulókra is szeretnék kiterjeszteni a Klebelsberg-ösztöndíjat – mondta Horváth Zita felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár a Magyar Nemzetnek.
Szeptemberben kezditek az egyetemet? Milyen támogatásokra, ösztöndíjakra pályázhattok már az első év első félévében államilag támogatott formában tanulóként?
Akár a minimálbért is elérheti a szakképzésben tanuló, jó eredményű diákok juttatása a szakképzési rendszer átszabása után – írja a Magyar Nemzet.
Csütörtökig pályázhatnak az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) ösztöndíjaira az alap-, mester- és doktori képzésben részt vevő hallgatók, doktorjelöltek, fiatal oktatók és kutatók. A felsőoktatásba most belépő diákoknak szóló felhívásra pedig június 20-áig lehet jelentkezni - közölte a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) országos ösztöndíjpályázatot hirdet olyan diákoknak, akik a 2018/2019-es, illetve a 2019/2020-as tanévben végzik az általános iskola 2-3. osztályát.
Nyilvánosságra hozták a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj nyerteseinek névsorát, ezek a hallgatók kapnak havi 120-240 ezer forintos ösztöndíjat.
Ha van diákhiteletek és kiemelkedő két lezárt félévetek eredménye, akkor érdemes jelentkeznetek a következő ösztöndíjra.
Esti tagozaton egészségügyi szakmát tanulók is pályázhatnak az Ápoló leszek ösztöndíjprogramra áprilisban - közölte az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) hétfőn az MTI-vel.
Egyetemi hallgatók számára hirdettek meg nyári egyetemi lehetőséget Belgiumba, mutatjuk a részleteket.