Börtönbüntetést kapott a borsodi diák, aki meg akarta ölni osztálytársait
A fiút rendszeresen bántalmazták a társai, ezért egyik nap késsel ment be az iskolába.
A fiút rendszeresen bántalmazták a társai, ezért egyik nap késsel ment be az iskolába.
Egy hatodik emeleti szobában csaptak fel a lángok, és szerencsére nem terjedtek tovább.
Hamarosan kezdődik a nagyböjt, holnap máris húshagyókedd lesz. Azok, akik a következő negyven napban böjtölnek, ezen a napon fogyaszthatnak húst utoljára.
Mintegy harminc ruandai gyerek énekli magyarul a KFT együttes Afrika című számát egy afrikai faluban.
Miközben a magyar autósok 2025-ben átlagosan 18 százalékkal többet fizettek az üzemanyagért, mint a csehek, addig Centre for Study of Democracy szerint az olcsó orosz olajból származó többlet nem a fogyasztóknál jelenik meg. A jelentés szerint a Mol extraprofitja részben olyan alapítványokhoz kerülhet, mint a kormányhoz szorosan kötődő Mathias Corvinus Collegium, amely jelentős részesedéssel bír a vállalatban.
Nyugtalanító eredménnyel zárult három világszervezet közös kutatása: vannak olyan országok, ahol minden 25. gyerekről készült már manipulált fénykép. A szakember szerint feltehetően ez Magyarországon sincs másképp.
A nyári időszámítás célja a természetes nappali fény hatékonyabb kihasználása, ezért tavasszal egy órával előre kell állítani az órákat.
A héten rögzítették az darabot a New York-i Marquis Színházban, és hamarosan elérhető lesz a streamingen.
Az erdélyi származású Ullmann Ágnes neve is felkerül az Eiffel-torony első emeleti frízére, a tudomány nagyjai közé. A párizsi önkormányzat döntése történelmi gesztus: a 19. század végén kivésett 72 férfinév mellé most 72 kiemelkedő női tudós neve kerül, köztük a modern biológia egyik meghatározó alakjáé.
Több mint 116 ezer szívmegállásos eset adatait vetették össze a 2018 és 2023 közötti hőmérsékleti adatokkal magyar kutatók.
Új dokumentumfilmben vizsgálja a Direkt36, mire jutott az elmúlt másfél évtizedben az a politikai felhatalmazás, amelyhez Orbán Viktor 16 évvel ezelőtt jutott. Ha csak egy filmet néznétek meg a hétvégén, akkor az legyen ez.
A bíróság távoltartást rendelt el a szülőkkel szemben.
Eduline
Az óvodában a gyerekek az ENSZ-ről, a másságról és a saját jogaikról tanulnak, ha túl messze laknak, rosszak az utak vagy fogyatékossággal élnek, akkor az önkormányzat által fizetett taxi viszi őket iskolába. Tikos Péter másodszorra költözött ki családjával Norvégia fővárosába, Oslóba, mert a magyar rendszerben nem találták a helyüket.
Több települést érintő új buszjárat indítását tervezik a térségben, amely jelentősen megkönnyítheti az iskolások mindennapi közlekedését.
Nyílt levelet írt Orbán Viktor miniszterelnöknek a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) az Oktatási Hivatalban kialakult helyzet miatt. A szakszervezet szerint az intézmény dolgozóinak bére nincs arányban a növekvő felelősségükkel és munkaterhükkel.
Mágusképzőként emlegetett akadémiát vezetett korábban a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (Nyírő OPAI) jelenlegi főigazgatója. Dr. Ézsi Robint vezetése alatt 15 pszichiáter szakorvos távozott az intézményből.
A 11-15 évesek közül minden hatodik számolt be arról, hogy már volt cyberbullying áldozata, és körülbelül minden nyolcadik ismerte el, hogy zaklatott már másokat az interneten.
Magyar Péter két éve ilyenkor lépte át a Partizán stúdiójának küszöbét. „Vissza akartam fordulni” – írja bejegyzésében. Azt is sejtette, mi várhat rá, ha bemegy és nyilvánosan beszél.
A Széchenyi István Egyetem két jelenlegi és egy már végzett hallgatója szerepelt a napokban az RTL Cápák között című televíziós műsorában, ahol Holostep nevű startupjukat mutatták be. A fiatalok olyan szolgáltatásokat hoztak létre, amelyek az online vásárlást emelik magasabb szintre a saját fejlesztésű szoftverük és 3D alapú technológiák segítségével. A cápák közül Balogh Péter gyorsan lecsapott a lehetőségre, és betársult a vállalkozásba.
Fekete Giorgio dalában fekete humorral, a zenekartól megszokott módon, éles társadalomkritikával illeti a gödi Samsung SDI-gyár körüli ügyét.