Közoktatás Palotás Zsuzsanna

Lehet-e minden településen iskola?

Elolvasom

Az iskola nemcsak oktatási intézmény, hanem a közösségi élet egyik utolsó bástyája is. Szabó Andrea szociológus arról beszélt, hogyan veszítik el a kistelepülések megtartó erejüket az iskolák bezárásával.

Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Szerencsére a magyartanárok zöme megtanulta, hogy nem eszik olyan forrón a kását, nem kell mindent mindig teljesítenie”

Elolvasom

A tanóra sosem csupán a tanmenet szerint halad – mondja Fenyő D. György magyartanár, aki szerint a valódi tanulás ott kezdődik, ahol a diákok kérdései és gondolatai új irányt adnak a tanításnak. Hangsúlyozta: az oktatási rendszer „túlterhelt, centralizált és adminisztratív”, de a tanárok igyekeznek megtalálni az egyensúlyt.

Közoktatás Palotás Zsuzsanna

Leszavazta a Fidesz a gyermekvédelmi dolgozók béremelését

Elolvasom

A Parlament költségvetési bizottságában a kormánypárti képviselők egyetlen hozzászólás nélkül leszavazták a gyermekvédelmi dolgozók bérének és a gyerekek napi ellátására szánt összeg emelésére vonatkozó javaslatot. A döntést követően szociális és gyermekvédelmi dolgozók lyukas cipőket öntöttek a Karmelita elé.

Közoktatás Székács Linda

Szülők és diákok tucatjainak okoz gondot, hogy külföldről nem elérhető a KRÉTA

Elolvasom

Az eKRÉTA külföldi elérhetőségét három évvel ezelőtt blokkolták a rendszert ért, külföldi IP címekről érkező hekkertámadások miatt. A tiltást viszont feltehetően azóta sem oldották fel, ami külföldön élő vagy dolgozó szülők számára minden egyes nap megnehezíti, hogy értesüljenek a gyerekeik érdemjegyeiről, tanóráiról, és megkapják a velük kapcsolatos üzeneteket.

Közoktatás Kurucz Tünde

Hiába lenne rá pénz, mégis van olyan tankerület, ahol nem mehetnek busszal kirándulni a diákok

Elolvasom

A 16. kerületi iskolákban több szülő szerint nem engedélyezi a tankerület a bérelt buszos kirándulásokat. Az Észak-Pesti Tankerület cáfol, viszont az előző tanévben csak az erre szánt keretösszeg töredékét használták fel az intézmények. Az országban máshol sem jobb feltétlen a helyzet. Vannak olyan iskolák, ahol a szülők fuvarozzák autóval a gyerekeket az osztálykirándulásra.

1
13 14 15 16 17
1170