Aláírásgyűjtésbe kezdtek a budapesti Kőbányai Szent László Általános Iskola diákjainak szülei, mert elégedetlenek az iskolai menzával, és szeretnék elérni, hogy a gyerekek a jelenlegi egyféle ebéd helyett két különböző menüből választhassanak. A kezdeményezéshez azóta több kerületi iskola is csatlakozott – számolt be róla október elején az RTL Híradó.
A riportban megszólaló nyolcadikos diák szerint az ételek minősége ugyan javult az elmúlt években, de még mindig előfordul, hogy az ebéd ízetlen, ezért sokan inkább otthonról hoznak ételt, vagy az iskolai büfében vásárolnak szendvicset, fánkot. A diákok úgy vélik, ha kétféle menüből választhatnának, kevesebb étel kerülne a kukába.
A szülők korábban abban bíztak, hogy bevezetik az úgynevezett A/B menüs rendszert, augusztusban azonban kiderült, hogy erre egyelőre nem kerül sor. Erdélyi Krisztina, a szülői munkaközösség elnöke az RTL-nek elmondta, ezt követően döntöttek az aláírásgyűjtés mellett, amellyel nemcsak a választási lehetőség bevezetését, hanem az ételek minőségének felülvizsgálatát is szeretnék elérni.
A kezdeményezéshez több kerületi iskola is csatlakozott, és már több mint 800 aláírás gyűlt össze. A szülők azt kérik az önkormányzattól, hogy vizsgálja felül a közétkeztetési szolgáltatóval kötött, 2029-ig érvényes, tízéves szerződést.
A közétkeztetésért felelős cég az RTL megkeresésére azt közölte, hogy a korábbi visszajelzések alapján augusztustól már nem alvállalkozóval, hanem saját maga működteti a felújított főzőkonyhát, és igyekeznek egészségesebb ételeket készíteni. Állításuk szerint az elmúlt két hónapban mindössze négy alkalommal érkezett hozzájuk jelzés az általuk ellátott intézményektől.
A szolgáltató szerint az A/B menüs rendszer bevezetésének nincs akadálya, amennyiben megtörténik a szükséges szerződésmódosítás, megszületik a képviselő-testületi döntés, és rendelkezésre állnak a megfelelő műszaki feltételek.
Az önkormányzat szerint azonban éppen ezek a feltételek hiányoznak: a kerület tájékoztatása alapján 13 iskola tálalókonyháját vizsgálták meg, és arra jutottak, hogy azok nem alkalmasak az új ételmelegítő berendezések fogadására, a legtöbb helyen ugyanis még a megfelelő áramellátás sem biztosított.
A kőbányai önkormányzat ezért az A/B menüs rendszer helyett egy nagyobb beruházást igénylő, de álláspontjuk szerint kedvezőbb, szabadszedéses étkeztetési rendszer bevezetését készíti elő, amelyet a tervek szerint 2029-ben valósítanának meg.
A legtöbb családnak nagy segítség a mindennapokban, hogy a tanévvel együtt újraindul a gyerekek intézményi étkeztetése, amely bizonyos esetekben, szociális alapon ingyen vagy féláron vehető igénybe.