Elfogadták az új gyermekvédelmi törvényt, a Fidesz és a Mihazánk is nemmel szavazottt

Magyar Péter szégyennek nevezte, hogy az ellenzék nem támogatja a gyerekek védelmét megerősítő javaslatot.

Kedden az Országgyűlés 139 igen és 51 nem szavazattal elfogadta azt a törvényjavaslatot, amelyet a gyerekek jogainak és biztonságának megerősítése érdekében nyújtottak be – adta hírül az MTI.

A javaslat indoklása szerint az Alaptörvény értelmében minden gyereknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. Ez olyan hatékony szabályozást igényel, amely alkalmas a gyerekeket érő veszélyek megelőzésére, felismerésére és kezelésére. A védelem középpontjába a pornográf és életkornak nem megfelelő szexuálisan tartalmak, valamint a gyerekek testi, értelmi, érzelmi vagy erkölcsi fejlődését súlyosan károsító tartalmak kerülnek.

Ezentúl előzetes hatósági kontrollhoz kötik a gyermekvédelmi célú bűnügyi adatok megismerését – a hozzáférést a szülő, hozzátartozó vagy a gyerek felügyeletét ellátó személy kérelmezheti indoklással, a visszaélésszerű kérelmeket a hatóságok elutasítanák.

A médiaszolgáltatóknak szigorúbban kell szűrniük a korhatáros tartalmaknál az erőszakot, a szexualitás ábrázolását és az új gyermekvédelmi szabályba ütköző tartalmak megjelenését.

Kitiltják a káros politikai és kereskedelmi hirdetéseket a közterületekről, ami különösen érvényes az indokolatlan félelmet, szorongást vagy pszichés megterhelést okozó tartalmakra, illetve a kampányidőszakban sem lesz használható olyan plakát, politikai reklám vagy hirdetés, amely negatív hatással van a gyerekek érzelmi és lelki fejlődésére – ennek értelmében a jövőben nem történhet meg, hogy háborúval fenyegető plakát bukkanjon fel egy általános iskola kapujától pár lépésre.

A törvény változásokat sürget a kórházban rekedt gyerekek ügyében is. A módosítás szerint ha egy gyereknek egészségügyi okok miatt nem indokolt tovább az intézményben maradnia, a gyámhatóságnak legfeljebb nyolc napon belül el kell készítenie a teljes gyermekvédelmi helyzetfelmérést és intézkedési tervet.

Nemmel szavazott az ellenzék

A törvény ellen szavazott a Fidesz–KDNP és a Mi Hazánk, amit Magyar Péter a Facebookon kommentált.

A Fidesz és a Mi Hazánk közösen szavazott a gyermekek védelmét megerősítő törvény ellen. Leszavazták a kórházban hagyott csecsemők segítését és a gyermekek védelmét az erőszak minden formájától. Szégyen!

– írja.

A Fidesz közleményt adott ki kedd reggel, amelyben a módosítást „a Tisza-kormány »gendertörvényének«” nevezte.

Lannert Judit: lesújtó helyzetben a gyermekvédelem, 9,5 milliárdos krízisprogram indul

Kilenc és fél milliárd forintos azonnali krízisprogram indításáról döntött a kormány a gyermekvédelem területén, miután az újonnan elkészült Gyermekvédelmi Diagnózis szerint a helyzet lesújtó – jelentette be Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszter. Hozzátette: a problémák 16 éve ismertek voltak a korábbi kormány előtt, amely nem a megoldásukon, hanem az elfedésükön dolgozott.

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.