Képviselőként próbálhatjátok ki magatokat a Parlamentben: törvényjavaslatot írhattok és szavazhattok is
A jelentkezéshez azonban már egy kidolgozott ötletet is le kell tenni az asztalra.
A jelentkezéshez azonban már egy kidolgozott ötletet is le kell tenni az asztalra.
Hétfői rendkívüli ülésén az Országgyűlés 139 igen szavazattal döntött a volt kulturális és innovációs miniszter mentelmi jogának felfüggesztéséről.
A Tisza Párt egy oktatási intézményvezetőt küldött az Országgyűlés oktatási bizottságába: Rápli Róbert több mint egy évtizede igazgatja a Szombathelyi Művészeti Szakgimnáziumot, emellett pedagógusként és közoktatási vezetőként is dolgozik.
Módosult az Országgyűlés Oktatási Bizottságának összetétele a parlament.hu oldalon megjelent adatok szerint. A fideszes Radics Béla helyére Molnárné Dr. Lezsák Anna került, míg a tiszás Kapronczai Balázs helyét Dr. Hankó Balázs vette át, aki egyúttal a bizottság második alelnöki tisztségét is betölti.
Lannert Judit parlamenti bizottsági meghallgatását hétfőn 14 órától tartják. A miniszterjelölteket kinevezésük előtt az illetékes szakbizottság hallgatja meg: ilyenkor ismertetik terveiket, válaszolnak a képviselők kérdéseire, majd a bizottság véleményt mond a jelölésükről.
Az új szabályozás várhatóan június elején lép hatályba.
A döntést már hétfőn nyilvánosságra hozták, de szerda estére részletes indoklást is fűztek a határozathoz.
Rodler Lili
A cél a gyerekszegénység csökkentése, és a gyerekek esélyeinek javítása.
Tornyos Kata
Három parlamenti frakció, a Párbeszéd, a Demokratikus Koalíció és az LMP is írásbeli kérdést tett fel Lázár János közlekedési és építési miniszternek arról, hogy miért maradtak ki a 25 év feletti, levelező munkarendben tanuló hallgatók a március 1-től érvényes tömegközlekedési tarifarendszerből.
Székács Linda
A német kormány jóváhagyta azt a törvényjavaslatot, ami a marihuána legalizálást engedélyezné. Nem sok kell már ahhoz, hogy Németországban is legálisan lehessen füvet használni, viszont csak bizonyos szabályok betartása mellett.
Kedden szavaztak a Parlamentben a pedagógusok által csak "bosszútörvénynek" nevezett státusztörvényről. Az Egységes Diákfront egész napos rendezvényt szervezett a Kossuth térre a tanári szakszervezetekkel közösen.
Tornyos Kata
Kedden megszavazták a Parlamentben a pedagógusok által csak "bosszútörvénynek" nevezett státusztörvényt. Az Egységes Diákfront egész napos rendezvényt szervezett a Kossuth térre, ahol ez ellen tüntetnek.
Tornyos Kata
Július 4-én, kedden kerül sor a parlamenti szavazásra a pedagógusok új státuszáról, amire a diákok egész napos akcióval készülnek.
Székács Linda
Háromnapos rendkívüli parlamenti ülésszakkal zárja a tervek szerint a munkát a nyári szünet előtt az Országgyűlés.
Tornyos Kata
Az ellenzéki képviselők 40-nél is több módosító javaslatát ugyanakkor vita nélkül leszavazták a fideszes képviselők az Országgyűlés kulturális bizottságában.
Tarnay Kristóf
Több mint nyolc órán keresztül ütköztették érveiket az országgyűlési képviselők pénteken a parlamentben, a vita témája az a törvény volt, ami ellen hónapok óta tiltakoznak a diákok és a szakszervezetek.
Székács Linda
Úgy tudjuk, ma még nem szavaznak a státusztörvény tervezetéről, mindenesetre a parlamenti vita lefolytatása közben a Kossuth téren tüntetést tartanak.
Tarnay Kristóf
Nem sokkal fél 4 után elkezdődött a parlamenti vita a státusztörvény tervezetéről.
Székács Linda
Több hónapja tüntetnek a tanárok, diákok és szülők a pedagógusokat korlátozó státusztörvény ellen, a kormány június 6-án mégis benyújtotta az Országgyűlésnek a törvénytervezetet, amiről ma kezdenek el tárgyalni speciális szabályok mellett.
Tornyos Kata
Több civil szervezet is demonstrációt hirdetett a Parlament elé.
Tarnay Kristóf