Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Kedden szavaztak a Parlamentben a pedagógusok által csak "bosszútörvénynek" nevezett státusztörvényről. Az Egységes Diákfront egész napos rendezvényt szervezett a Kossuth térre a tanári szakszervezetekkel közösen.
“Mutassuk meg, hogy a státusztörvény megszavazása, vagy a 7IGEN-es oktatási népszavazásunk elé gördített akadályok sem állíthatnak meg minket” - olvasható az esemény Facebook-oldalán. Július negyedikén délelőtt megszavazták az új tanári életpályamodellt (sokan bosszútörvényként hivatkoznak rá), ezért szerveztek egész napos rendezvényt a tanárok és diákok a Kossuth térre.
Esik eső karikára, Kossuth Lajos kalapjára
Reggel kilenckor kezdődött a gyülekező a Parlament előtti téren, ahol a kezdeti órákban csak pár tizen jelentek meg (később nagyjából ötvenen lehettek), ebben valószínűleg az eső is közrejátszott. A PDSZ, a PSZ, az ahang és az Egységes Diákfront munkatársai is jelen vannak egész nap, akik a 7IGEN-es népszavazásukhoz toboroznak aktivistákat. Illetve tíz körül Tordai Bence és Simkó Edit is felbukkant. A rendezvény hivatalosan este kilenckor ér véget az eseményzáróval, de azt mondták, hogy az időjárás befolyásolhatja a menetrendet, ezért érdemes figyelemmel követni a Facebookot.
Ő is fel fog mondani
“Hiányozni fognak a csillogó gyermekszemek, amikor valami érthetővé vált, vagy valami tetszett, amit csináltunk” - olvasható a téren elhelyezett idézet Zsuzsannától, aki 43 éve van a tanári pályán, de a státusztörvény megszavazása miatt ő is fel fog mondani. A pályaelhagyókról készült képgalériánkat innen érhetitek el.
"Most 100 kg jeget fogunk elhelyezni a jövő feliraton, hogy lássátok, hogy olvad el a mi jövőnk - mondta a Pedagógus Egység képviselője, majd Lengyel Tamás elszavalta Radnóti Miklós Száll a tavasz című versét, miközben szétszórták a jeget a Parlament előtt.

Népszavazás
Június végén írtunk arról, hogy elutasította a Nemzeti Választási Iroda (NVI) a diákok és a tanárok májusban benyújtott hét népszavazási kérdését, de a mai sajtótájékoztatón arról számolt be az Egységes Diákfront egyik tagja, hogy 3-4 kérdést megtámadnak a Kúrián – köztük a sztrájkjogról szólót – illetve új kérdéseket is benyújtanak majd. Ahhoz, hogy sikeres legyen a népszavazás 200 ezer szavazatot kell összegyűjetni, ehhez is toboroznak ma aktivistákat.
A Pedagógus Szakszervezet két kérdését azonban jóváhagyta a Kúria:
„Egyetért Ön azzal, hogy a tanuló a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 6. mellékletben meghatározott testneveléssel együtt számított heti óraszáma három órával csökkenjen?”
„Egyetért-e Ön azzal, hogy a helyi tanterv a tanórai foglalkozások időkerete harminc százalékának felhasználásáról rendelkezhessen?”
Így már el is kezdhetik az aláírásgyűjtést, illetve továbbra is várják három másik kérdés bírálatát – ezekről itt olvashattok.
"Ha meg tudjuk tartani a népszavazást, akkor ezzel kőkemeny változtatást lehet elérni" – mondta Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnőke, majd a PDSZ képviselője hozzátette, hogy "hamarosan elfogadják mellettünk azt a törvényt, amelynek az lesz a következménye, hogy nem jön eu-s pénz."
Hogyan reagál a Fidesz?
Még délelőtt megszavazta az Országgyűlésben a kormánypárti többség a státusztörvényt, a Fidesz a baloldalról beszélt az MTI-nek küldött közleményében: A baloldal nem akarja, hogy a pedagógusok 800 ezer forintot keressenek. A mai szavazáson kiderült, hogy a baloldal nemcsak az Európai Parlamentben, hanem a magyar Parlamentben is megtesz mindent az ellen, hogy a pedagógusok 800 ezer forintot keressenek, heti 24 órát tanítsanak és 10 hét szabadságot kapjanak. A ma elfogadott új életpálya-törvény mindezt garantálja a pedagógusok számára – írják.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).