Búcsúznak a budapesti Kölcsey gimnázium pedagógusai: tizenegyen hagyják ott az intézményt

A most távozó pedagógusokkal együtt az elmúlt tanévben összesen tizenhat tanárral csökkent az intézményben dolgozók száma.

  • Székács Linda

Tizenegy pedagógus búcsúzik a 2022/23-s tanév végén a budapesti VI. kerületi Kölcsey Ferenc Gimnáziumból. A pedagógusok itt is - mint egyébként sok más iskolában - tablón mutatják be, kik, és összesen hányan döntöttek a munkahelyük, és esetlegesen a tanári pálya elhagyása mellett is.

Palya Tamás

A lapunkhoz eljuttatott tablón egyébként a most távozó pedagógusok mellett azok a tanárok is szerepelnek, akiket szeptemberben polgári engedetlenség miatt azonnali hatállyal kirúgott az intézményből az illetékes tankerület. Bár az akcióban körülbelül harminc pedagógus vett részt, "csak" ötöt, Palya Tamást, Molnár Barbarát, Ocskó Emesét, Sallai Katalint és Törley Katalint, a Tanítanék Mozgalom oszlopos tagját bocsátották el. Őket korábban ebben a cikkünkben mutattuk be:

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.