Elfogadták az új gyermekvédelmi törvényt, a Fidesz és a Mihazánk is nemmel szavazottt
Magyar Péter szégyennek nevezte, hogy az ellenzék nem támogatja a gyerekek védelmét megerősítő javaslatot.
Magyar Péter szégyennek nevezte, hogy az ellenzék nem támogatja a gyerekek védelmét megerősítő javaslatot.
A pedagógus társadalom számára a korábban kialakított teljesítményértékelési rendszer nem megfelelő, mert sem a modern neveléstudomány értékeit nem tükrözi, sem a valós teljesítmény mérésére nem alkalmas – olvasható annak a törvénynek az indoklásában, amely felfüggeszti a pedagógusok teljesítményértékelését.
Elindult a mesterséges intelligenciával működő Közlöny Értelmező, amely közérthető összefoglalókat készít a Magyar Közlönyben megjelenő rendeletekről és törvényekről. Az AI-alapú platform célja, hogy a több száz oldalas jogi szövegek helyett gyorsan átláthatóvá tegye a legfontosabb állami döntéseket az átlagolvasók számára is.
Gyurkó Szilvia szerint, ha jelenlegi formájában elfogadják az átláthatóságinak nevezett törvényt, akkor komoly veszélybe kerülhet a Hintalovon Alapítvány működése.
Az elmúlt hónapokban egyre több iskolában jelent meg az egyforma, szürke fémszekrény, ami az eddigi tapasztalatok alapján be is vált.
Az elsősöknek már csak digitális bizonyítványaik lesznek.
Székács Linda
A bíróság döntése szerint magyarázatot kell adnia a kormánynak arra, hogy mi szükség volt a pedagógusok egyesülési jogának és a bírósághoz fordulás jogának szélsőséges korlátozására.
Florida kormányzója aláírta az Egyesült Államok egyik legszigorúbb törvényét, ami a közösségi oldalak használatára vonatkozik.
Eduline/MTI
A francia miniszter szerint a muszlim nők által viselt hosszú, bő ruhadarab sérti a törvényüket, viselése az iskolában „politikai támadást” jelent a szekularizáció ellen.
Nem kapkodták el a dolgot. Jöhet a keresgélés, mi került bele a szakszervezetek észrevételeiből és mi nem. A kormányrendelet melléklete tartalmazza a hátrányos helyzetűekkel foglalkozókat megillető illetménytöbblet kapcsán azoknak a településeknek a felsorolását is, amelyek felzárkózó vagy kedvezményezett településnek minősülnek.
Eduline/MTI
Nyolcvanhárom oldalas dokumentumot augusztus 8-ig lehet véleményezni.
Székács Linda
A tálib kulturális bizottság elnöke szerint a női sport szükségtelen és helytelen.
Bezzeg Hanna
A kormány ezzel nemcsak a szülők anyagi helyzetén könnyítene, de a gyermekvállalási kedvet is növelné.
Bezzeg Hanna
A Melegség és elfogadás trénere szerint évente mindössze 40-50 intézményben voltak ilyen típusú foglalkozások.
Eduline
Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket boncolgat a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezet (PDSZ) miután kedden az országgyűlés megszavazta a "pedofil törvény" néven elhíresült javaslatot.
Tóth Alexandra
Néhány nap alatt egy ország ismerte meg a 16 éves Kovács Kristóf nevét, ő volt ugyanis az egyetlen, aki ismerte az önkormányzati törvényt és ezzel megmentette a kecskeméti közgyűlésen kialakult helyzetet. A fiút most a jövőbeni terveiről kérdeztük, illetve arról, hogyan élte meg a hirtelen médiafigyelmet.
Tóth Alexandra
A diákon kívül senki nem ismerte az önkormányzati törvényt, ő mentette meg a kecskeméti közgyűlést.
Eduline
Egyelőre mégsem küldik haza azokat a diákokat Amerikából, akiknek szeptembertől csak online képzése lesz.
Eduline
Megjelent az új szakképzési törvény a november 28-ai Magyar Közlönyben. A jogszabály értelmében a szakoktatók jövő júliustól a munka törvénykönyve hatálya alá tartoznak majd, a szakszervezetek tiltakozása ellenére.
Eduline
Megszavazta az Országgyűlés az új szakképzési törvényt, ami alapján a következő tanévtől átalakul a szakképzés rendszere: változik az iskolák megnevezése, a képzés hossza, az oktatók jogállása, a diákok a cégeknél munkaviszony keretében vesznek részt a gyakorlaton, az általános iskolát be nem fejezőket pedig "dobbantóprogram" segítségével próbálják meg szakmához juttatni. A szülő kötelessége lesz gyermekét 18 éves koráig vagy egy részszakma megszerzésig taníttatni.
Eduline/MTI