Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Megszavazta az Országgyűlés az új szakképzési törvényt, ami alapján a következő tanévtől átalakul a szakképzés rendszere: változik az iskolák megnevezése, a képzés hossza, az oktatók jogállása, a diákok a cégeknél munkaviszony keretében vesznek részt a gyakorlaton, az általános iskolát be nem fejezőket pedig "dobbantóprogram" segítségével próbálják meg szakmához juttatni. A szülő kötelessége lesz gyermekét 18 éves koráig vagy egy részszakma megszerzésig taníttatni.
Az Országgyűlés 119 igen, 40 nem szavazattal és 15 tartózkodás mellett fogadta el kedden Palkovics László innovációért és technológiáért felelős miniszter törvényjavaslatát a szakképzésről, amely a 2011-ben elfogadott elődjét váltja fel.
A törvény értelmében a 2020/2021-es tanévtől a szakképző intézményeknek két típusa lesz: a technikum és a szakképző iskola. Mindkettő alapozó képzéssel indul, a szakképző iskolákban az egyéves ágazati alapozót kétéves szakmai képzés követi, a technikumokban pedig a kétéves ágazati alapozó végeztével az eddigi egy évről három évre bővül a szakmai képzés. A technikum végén érettségit is lehet szerezni, a technikusi vizsga pedig emelt szintűnek felel meg. A szakképző iskolában további két év alatt, esti tagozaton lehet érettségizni.
A gyakorlati képzést duális képzőhelyeken, cégeknél végzik majd a diákok - akár 15 éves kortól - szakképzési munkaviszony keretében, amelyre a munka törvénykönyvét kell alkalmazni bizonyos eltérésekkel. A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) ezzel kapcsolatban korábban az Eduline-nak azt mondta: a tanulószerződés eddig védte a diákokat, munkaviszonyban viszont könnyebben sérülhetnek a jogaik.
Tanulmányi eredménytől függően minden nappali oktatásban résztvevő diák ösztöndíjat kap, emellett egyszeri, 150-300 ezer forintos pályakezdési juttatást is kaphat, ha befejezi a képzést és szakmát szerez. Pölöskei Gáborné szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár korábban azt mondta: a szakképzési ösztöndíj a szakképző iskolák 9. évfolyamában egységesen 14 ezer forint, majd a teljesítménytől függően 10 ezer és 50 ezer forint közötti azoknak, akik nem vesznek részt duális képzésben.
A technikumokban a 9. és 10. évfolyamosok havi 7 ezer forintot kapnak egységesen, és további juttatásokra is jogosultak. Ösztöndíjat a munkaszerződéssel nem rendelkezők kaphatnak, a duális képzésben részt vevők a minimálbér 25-60 százalékára, az utolsó évben akár 100 százalékára számíthatnak.
A jogszabály újdonsága az úgynevezett "dobbantóprogram", amely az általános iskolát el nem végző, magatartási és tanulási zavarokkal küzdő, az iskolai rendszerű oktatásban lemaradó tanuló, illetve képzésben részt vevő diák felzárkóztatását szolgálja, a későbbiekben pedig egy részszakma megszerzését biztosítja.
KDNP-s kezdeményezésre került a jogszabályba, hogy a tanuló törvényes képviselője köteles gondoskodni arról, hogy a tankötelezettségét teljesített kiskorú gyermeke vagy a nevelése alatt álló kiskorú tanuló kimaradása esetén tizennyolc éves koráig, de legalább egy részszakma megszerzéséig tanulmányokat folytasson. Ha a szülő ennek nem tesz eleget, szüneteltetik a gyermek után járó valamennyi juttatást. A szabály nem titkolt célja az iskolaelhagyók számának csökkentése, ami szempontjából nem áll jól Magyarország.
Mi lesz a szakoktatókkal?
A törvény szerint szakképző intézmény alkalmazottja az eddigi közalkalmazotti státusz helyett munkaviszonyban vagy megbízási jogviszonyban állhat. Az ITM helyettes államtitkára a változásról azt mondta, a szakképzésben a követelmények jelentősen eltérnek a közneveléshez képest. A szakképzésben a tanárok a törvény alapján oktatóknak minősülnek, foglalkoztatásuk a munka törvénykönyvének hatálya alá kerül. Ennek indoka Pölöskei Gáborné szerint az, hogy a közalkalmazotti bértábla a szakképzés számára nem felel meg, hiszen a műszaki végzettségű oktatókat csak versenyképes fizetéssel lehet a tanári pályán tartani, és a tapasztalt szakemberek részvétele is csak így biztosítható a szakképzésben.
Pölöskei Gáborné közölte, az összes oktatói bértömeg a szakképzésben 123,6 milliárd forintról 158,6 milliárd forintra nő, az oktatók munkáltatói döntés alapján korlát nélkül részesülhetnek egyéb juttatásokban, megmarad a jogosultságuk a jubileumi jutalomra, a pedagógusigazolványra. A szakszervezetek máshogy vélekednek erről a kérdésről: szerintük a béremeléshez nem lenne szükség a közalkalmazotti státusz elvesztésére, amivel ráadásul több biztonsági garanciától is megfosztják a tanárokat. A részleteket itt olvashatjátok.
A változásokat a 2020/2021-es tanévtől felmenő rendszerben vezetik be. A jogszabály szakaszosan lép hatályba, legtöbb paragrafusa 2020. január 1-jétől hatályos, a szakképzési hozzájárulással kapcsolatos rendelkezései azonban csak 2021. január 1-jétől.
Már letölthető a 2020-as szakmalista: ezeket az információkat találjátok meg benne
Már elérhető a 2020-as Országos Képzési Jegyzék excel formátumban a 2020. szeptemberétől tanulható szakmák listájával. Segítünk a számok és betűkódok értelmezésében.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).