Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A Melegség és elfogadás trénere szerint évente mindössze 40-50 intézményben voltak ilyen típusú foglalkozások.
Pedig a fiatalok nem az ilyen foglalkozásoktól válnak homoszexuálissá - mondta Rédai Dóra, a Melegség és elfogadás trénere az RTL Klub Híradójának, aki azt is hozzátette: ezért az sem igaz, hogy ők népszerűsítő tevékenységet végeznének.
A nemrég elfogadott, a kormány által pedofilellenesnek beállított, de sok pontjában melegellenes törvény ugyanis tiltani fogja a 18 éven aluliaknak a homoszexualitás és a nemváltás „népszerűsítését és megjelenítését”. A jövőben például nem lehet majd iskolai előadásokat tartani ezekről a témákról. A civil szervezetek helyett pedig állami szervek végeznék a „felvilágosítást”, mások csak akkor beszélhetnének szexuális felvilágosításról vagy éppen droghasználatról, ha a kijelölt állami szerv engedélyezte azt. Így a Melegség és elfogadás is jelentkezni fog a minisztériumban, hogy regisztrálják őket.
A kormány a csatorna megkeresésére elmondta, egyelőre nem tudják, milyen szervezetek tarthatnak ezután érzékenyítő foglalkozásokat, még nem készültek el a részletszabályok.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.