Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A diákon kívül senki nem ismerte az önkormányzati törvényt, ő mentette meg a kecskeméti közgyűlést.
A kecskeméti közgyűlésen zavar alakult ki amiatt, hogy senki nem ismerte az önkormányzati törvényt, végül egy bekiabáló diák mentette meg a helyzetet – írja a 444.
Egy ellenzéki képviselőnő név szerinti szavazást kért egy indítványáról. A név szerinti szavazás eredménye 6 igen, 9 nem és 2 tartózkodás lett, a levezető elnök pedig bejelentette, hogy az indítvány nem kapott többséget, így simán kell szavazni arról. Ez is megtörtént, a javaslat nem ment át, az ülés pedig folytatódott volna, amikor a teremben zavar támadt.
A közönségben volt egy fiú, aki szót kért és odaszólt a képviselőnőnek, hogy a név szerinti indítvány esetében elég, ha a képviselők 25 százaléka egyetért azzal. A jegyző jogszabályokat keresett, de az illetékesek azt sem tudták, hogy melyik jogszabályt kell böngészni. A 16 éves Kristóf – aki egyébként jogi pályára készül- ekkor bekiabálta, hogy hogy az önkormányzati törvényt kell nézni és megadta a törvény pontos helyét is. Gyorsan kiderült, hogy igaza volt, így a levezető elnök a törvényeknek megfelelőlen elrendelte a név szerinti szavazást.
A közgyűlésen videó is készült:
Műveltségi teszt: hány zászlót ismertek fel?
Felismeritek a különböző nemzeteket zászlajuk alapján? Most kiderül. Mutatunk nyolc zászlót, és három-három válaszlehetőséget. Lássuk, nektek hibátlan lesz-e.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.