Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyelőre mégsem küldik haza azokat a diákokat Amerikából, akiknek szeptembertől csak online képzése lesz.
Visszavonták azt a törvénytervezetet az Egyesült Államokban, ami szerint ősztől a külföldi diákok nem tanulhattak volna olyan egyetemeken, amelyeken a koronavírus miatt csak online oktatás folyik – írja a CNN.
Tegnap írtunk arról, hogy egyre több egyetem áll a Harvard és a MIT mellé, akik keresletet nyújtottak be a rendelet ellen.
Kedden jelentette be egy bostoni szövetségi bíróság, hogy visszavonják a törvényt, ami elküldené a külföldi hallgatókat.
A CNN azt az információt kapta, hogy a Fehér Házban egyesek úgy vélték, a javaslatot rosszul készítették elő, és nem megfelelően hajtották végre. Egy másik forrás szerint a Fehér Ház arra összpontosít, hogy a szabály csak az új hallgatókra vonatkozzon, azokra pedig ne, akik már az Egyesült Államokban hallgatók.
Idén is átsorolhatnak állami ösztöndíjas helyről önköltségesre?
A legtöbb egyetemen közeledik, vagy már el is érkezett a tavaszi félév vége. Az elmúlt két félév alapján pedig minden évben át- és visszasorolnak hallgatókat másik finanszírozási formára. De miben változtatott a koronavírus miatt felállított vészhelyzet ezeken?
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.