Magyar Péter hétfői, napirend előtti felszólalásában arról beszélt, hogy a kormány olyan 2027-es költségvetésen dolgozik, amely mindenkinek esélyt ad a boldogulásra, különösen azoknak, akiket szerinte a korábbi kormányzat magukra hagyott.
A miniszterelnök kiemelte, hogy a tervezett büdzsében többek között az egészségügyi szakdolgozók, a szociális és gyermekvédelmi területen dolgozók, a rendvédelmi alkalmazottak, valamint az oktatást segítő munkatársak és a közgyűjteményekben dolgozók helyzetére is figyelmet fordítanak. A kormányfő hozzátette, hogy az elszegényedő nyugdíjasoknak, a nehéz helyzetben lévő családoknak, a kisvállalkozóknak és a fiataloknak is segítséget kívánnak nyújtani.
Magyar Péter szerint ugyanakkor fegyelmezett, stabil és fenntartható költségvetésre van szükség, mert állítása szerint az Orbán-kormány majdnem gazdasági és pénzügyi csődbe sodorta az országot.
Két lépcsőben ígértek béremelést a NOKS- és technikai dolgozóknak
Ahogy arról több ízben is írtunk, a Tisza programjában 25 százalékos béremelés szerepelt a nevelést-oktatást közvetlenül segítő (NOKS) dolgozók számára. Magyar Péter szeptember elején arról beszélt, hogy a bérrendezés két lépcsőben valósulhat meg: az első emelés várhatóan október közepén, a második pedig 2027. január 1-jén érkezhet. Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter később azt is megerősítette, hogy nemcsak a NOKS-dolgozók, hanem az óvodákban és iskolákban dolgozó technikai és kisegítő munkatársak is részesülnek a béremelésből.
Bár a korábbi ígéretek szerint a béremelés első lépcsője már október közepén megvalósulhat, egyelőre továbbra sem tudni, hogy pontosan mekkora összegre számíthatnak az érintett dolgozók, és mikor érkezhet meg a magasabb fizetés. Pedig néhány nap múlva elérkezik a hónap köze. A béremelés mértékéről és pontos ütemezéséről továbbra sincs részletes tájékoztatás, erről számoltak be az Eduline-nak nyiltkozó NOKS-dolgozók is. Október 6-án a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetét (PDSZ) pedig arról tájékoztatták a minisztériumban, hogy a béremelés ügyében még nincs végleges pénzügyi döntés.
A szakszervezetek eközben továbbra is sürgetik a bérrendezést. A Pedagógusok Szakszervezetének Országos NOKS Tagozata szeptemberben újabb aláírásgyűjtést indított a nevelést-oktatást közvetlenül segítő és a technikai dolgozók béremeléséért. A szakszervezet jelezte, hogy a Tisza programjában szereplő 25 százalékos béremelést is elfogadnák, ha azt már 2026. szeptember 1-jétől megkapnák, hosszabb távon azonban azt szeretnék elérni, hogy az érintettek fizetése legalább a garantált bérminimum 150 százalékát elérje. Totyik Tamás, a PSZ elnöke korábban sztrájkot is kilátásba helyezett, ha nem történik előrelépés.
Még idén dönthetnek a 2027-es költségvetésről
Magyar Péter október 9-én arról beszélt, hogy a 2027-es költségvetést még az idén el kell fogadnia az Országgyűlésnek. A miniszterelnök akkor elmondta, hogy a kormánynak a parlamenti benyújtás előtt 15 nappal meg kell küldenie a tervezetet a Költségvetési Tanácsnak. Mivel a parlamenti elfogadás nagyjából egy hónapot vehet igénybe, a javaslatot még októberben el kell juttatni a tanácshoz. A kormányfő szerint ekkor derülhetnek ki a jövő évi költségvetés részletei is. A 2027-es büdzséről tehát várhatóan még 2026 végéig szavazhatnak a képviselők, pontos időpontot azonban egyelőre nem közöltek.
Az intézmények létszámhiányát sokszor azok a dolgozók fedik el, akik eleve a legalacsonyabb fizetést kapják, és „jolly jokerként” szinte bármire bevethetők: takarítanak, villanyt szerelnek, sebet kötöznek, és ha kell, a náluk jóval többet kereső pedagógus kollégáikat is helyettesítik. Négy, nevelést-oktatást közvetlenül segítő dolgozóval beszélgettünk, akik ki nem fizetett túlórákról, hektikus munkaszervezésről és a rájuk háruló felelősséghez képest drámaian alacsony anyagi megbecsülésről számoltak be.