Rosszul lett és összeesett egy diák tesiórán egy soproni középiskolában

Mentőhelikopterrel vitték kórházba.

Október 13-án testnevelésórán hirtelen összeesett egy tanuló a Soproni SZC Fáy András Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikumban.

Az iskola közleménye szerint a diák minden külső hatás nélkül, hirtelen esett össze, de a gyors és szakszerű segítségnek köszönhetően a mentőhelikopter stabil állapotban vitte kórházba.

Nem ez az első eset, mikor egy diák hirtelen esik össze az iskolában. 2023-ban egy elsős futás közben az udvaron lett váratlanul rosszul, és újra kellett éleszteni.

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.