Bántotta és fenyegette a gyerekeket, bilincsben vittek el egy napközis tanítót Szegeden
Durva fegyelmezési módszerei miatt feljelentették.
Durva fegyelmezési módszerei miatt feljelentették.
A köznevelési államtitkár posztjában kiemelte, hogy nőtt a pedagóguspályát választók száma, és 2025-ben a pedagógusok átlagbére meghaladta a felsőfokú végzettségűek átlagbérének 80%-át.
Egy tanító, Fejér Zsolt nyílt levélben reagált Balatoni Katalin oktatási államtitkár bejegyzésére, amely szerint a magyar diákok óraszáma az OECD-átlag alatt van, így nem beszélhetünk túlterheltségről.
Gyenge négyes- erős hármas középiskolai bizonyítvány és érettségi is elég volt ahhoz, hogy valakit felvegyenek tanító alapszakra állami ösztöndíjasként, nappali tagozaton.
A 2025-ös felvételi eljárásban mintegy kétezren jelölték meg első helyen a levelezői tanító alapképzést.
Táncolj, tanulj, teljesíts jobban! - üzeni a TikTokon egy fiatal pedagógus.
Az idei felvételin a tanító alapszakra felvettek döntő többsége 27 éven felüli.
A pedagógust már a rendőrség is kihallgatta.
Komoly károkat okozhatnak azzal, ha a tanárhiány miatt főként alsósokra specializálódott pedagógusoknak kell 7. és 8. osztályban megtartani a felvételi tárgyakat. Pedagógusok mondják el az ezzel kapcsolatos véleményüket.
A januárban érvénybe lépett kormányrendelet szerint az alsós tanítók már nyolcadik osztályig taníthatnak, óvónőként pedig középfokú végzettséggel is el lehet helyezkedni.
A legalacsonyabb bruttó fizetést az óvodapedagógusok kapják.
AZ OECD-felmérésből kiderült, hogy Magyarországon az alsóbb oktatási szinteken még mindig nagyon alacsony a férfi pedagógusok aránya.
Czvitkovics Ilona 1962-ben szerzett tanítói képesítést a Szombathelyi Tanítóképző Főiskolán.
Van olyan iskola, ahol csaknem a tantestület fele hiányzik.
Későn jött a segítség, a szülők viszont úgy gondolják, szándékosan záratták be az általános iskolát.
Már követni sem lehet, hány ezer tanár hiányzik a rendszerből, és hányan lesznek még, akik szeptember végéig jelzik a felmondásukat.
Bejegyzésének komment szekciójába valaki azt írta, lehet keresgélni a 300 forintos könyvesbódánál. Frissítve: a tankerület azt írta kérdésünkre, összesen 180 ezres összeget kapott az érintett iskola a diákok könyvjutalmaira és mivel sok náluk a kitűnő, még egy 210 ezres könyvcsomagot is.
A szakmunkás bizonyítvány és az érettségi megszerzése után az egyetem felé vezet Galamb Alex útja, aki a mélyszegénységből kitörve hamarosan a tanítói katedrán állhat.
Bár az állásokat már meghirdették, a Pécsi Tankerületi Központ állítása szerint náluk egyetlen pedagógus sem jelezte a felmondását.
Legalábbis az írni-olvasni tanítás terén, másfél éven belül.