Bántotta és fenyegette a gyerekeket, bilincsben vittek el egy napközis tanítót Szegeden

Durva fegyelmezési módszerei miatt feljelentették.

  • Székács Linda

Fegyelmezésként bántotta és fenyegette a gyerekeket egy szegedi általános iskola nyugdíj előtt álló pedagógusa, akit végül múlt hét pénteken bilincsben vezettek ki a rendőrök az iskolából - erről számolt be az RTL Híradó.

Egy szülő szerint a napközis tanító többek között például beragasztotta a száját és összekötötte a kezeit egy szerinte túl sokat beszélő lánynak, egy másikat azzal fenyegetett meg, hogy levágja a frufruját, míg az egymást heccelő gyerekeknek azt mondta, sniccerrel levágja az ujjaikat és a nyelvüket.

A tanítónőt állítólag sokan szeretik a kollégái közül, fegyelmezési módszereivel azonban nem értenek egyet.

A hatóságok közfeladatot ellátó személy által elkövetett bántalmazás miatt indítottak nyomozást a tanítónő ellen, aki az RTL szerint a rendőrségen mindent beismert, amivel gyanúsítják és azt mondta, hogy nagyon megbánta, amit tett.

A szegedi tankerület a nyomozásra hivatkozva nem árult el részleteket az ügyről, de a tanítónő jogviszonyát rendkívüli felmentéssel megszüntették.

 

 

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.