El nem hiszed, miért épít a kormány egy csomó új kollégiumot
Persze az ok mindegy, ha diákok ezrei számára könnyebb lesz lakhatást intézni.
Persze az ok mindegy, ha diákok ezrei számára könnyebb lesz lakhatást intézni.
Csaknem 600 embernek segítettek.
Újraválasztották Gulyás Tibort a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) elnökévé a szervezet jubileumi tisztújító közgyűlésén, szombaton Szegeden.
Komoly emelést és átfogó reformot tervez az ösztöndíjak és szoctiális támogatások terén a Gulyás Tibor vezette HÖOK. Nem csak egyszerűen több pénzt kérnének a kormánytól, hanem átfogó terveket fogalmaznak meg a hallgatók hétköznapi terheinek csökkentésére. A cél, hogy a lehető legnagyobb mértékben a tanulmányaikra koncentrálhassanak a jól teljesítő hallgatók, melyhez érdemi támogatást kaphatnak.
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) a hallgatói ösztöndíjak növelését kezdeményezi 2017-től - az erről szóló javaslatról a szervezet szombati fővárosi közgyűlésén döntöttek.
A HÖOK felméréseiből kiderült, hogy átlagosan havi 50 ezer forintból kell megélnie a hallgatóknak. Egyre többen kényszerülnek dolgozni vagy pénzt kérni a szüleiktől.
A fiatalok lakhatási problémáinak kezeléséről, az egyetemi, főiskolai és kollégiumi ingyenes wifiről, valamint a politikai ifjúsági szervezetek felsőoktatási jelenlétéről egyeztetett a Fidelitas és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK): bár az utóbbi ügyben eltérő az álláspontjuk, a lakhatás és az internetelérés fejlesztésében közös nevezőre jutottak.
Jelentősen csökkent az utóbbi években a lemorzsolódás a hazai felsőoktatási intézményekben, de még így is nagyon magas – tudta meg a Magyar Nemzet. A hallgatóknak több mint a harmada képtelen megszerezni a diplomáját.
Kilencmilliárd forinttal javasolja megemelni a hallgatói ösztöndíjakra fordított évi huszonegy milliárd forintos összeget a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) - mondta a szervezet elnöke.
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) megállapodott a Karitatív Tanáccsal, hogy részt vesz a menekülthelyzet kezelésében - közölte Gulyás Tibor, a HÖOK elnöke.
Több pénzt adnának a jól tanuló hallgatóknak, azokat, akik pedig nem törődnek az iskolával, költségtérítéses képzésekre tenné át a HÖOK.
A HÖOK javaslata alapján a gólyatáborok zártkörűek lennének, nem lehetne fotókat és videókat készíteni, a szervezőket pszichológiai tesztnek vetnék alá, a játékok egy része pedig a nők védelméről szólna - írja a hvg.hu a Magyar Nemzetre hivatkozva.
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája nem utasítja el a konzisztóriumi rendszert, a testületben viszont a hallgatók képviselőjét is látni akarják. Az egyetemi szenátusokban úgy tűnik, nem szűkül a jogkörük - ha erre mégis sor kerül, vagy a megígért szakok nem maradnak meg, a HÖOK elnöke szerint ők is beszállhatnak a tüntetésekbe.
Etikai chartát és választási kódexet fogadott el a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) szombati közgyűlésén. A charta egyebek között rögzíti, hogy a hallgatói érdekképviseletet ellátó hallgatóknak tiszteletben kell tartaniuk önmaguk és mások emberi méltóságát - közölte Gulyás Tibor, a HÖOK elnöke a Dunaújvárosban tartott közgyűlés után az MTI-vel.
Szakmai-etikai charta kidolgozása kezdődött meg a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájánál (HÖOK), a magatartásmintákat rögzítő dokumentumot februárban fogadhatják el. Erről Gulyás Tibor, a HÖOK január 1-én hivatalba lépett új elnöke beszélt az MTI-nek adott interjúban, kitérve arra is, hogy a charta létrejöttét a gólyatábori történések is időszerűvé tették. A kidolgozáskor az ombudsmani ajánlásokat is tanulmányozni fogják.
Gulyás Tibor a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) új elnöke - tudta meg az eduline.
Tisztújító küldöttgyűlést tart ma a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) Egerben, a szervezet új elnököt választ. A jelenlegi vezető, Körösparti Péter már nem jelölteti magát.
Új elnöke lesz a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) januártól, a szervezet október 18-i tisztújító küldöttgyűlésén az MTI információi szerint a jelenlegi vezető, Körösparti Péter már nem jelölteti magát.
Azonnali hatállyal lemondásra szólít fel a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke minden olyan ELTE kari hallgatói tisztségviselőt, aki a gólyatáborokban történt erőszakos bűncselekmények idején hivatalban volt, a szervezéshez bármilyen köze lehetett.
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke szerint kirívó és példátlan, ami az Eötvös Loránd Tudományegyetem gólyatáborában történt, ugyanakkor számos, a hallgatói önkormányzatok (HÖK) által példaértékűen szervezett gólyatábor zajlik.