Több pénzt adnának a jól tanuló hallgatóknak

Több pénzt adnának a jól tanuló hallgatóknak, azokat, akik pedig nem törődnek az iskolával, költségtérítéses képzésekre tenné át a HÖOK.

  • eduline/mti
Shutterstock

Új, átfogó javaslatcsomagot készített a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK), melyben az áll, hogy emelni kellene a hallgatók ösztöndíjait.

Gulyás Tibor, a HÖOK elnöke elmondta, az a céljuk, hogy a felsőoktatás mindenkinek elérhető legyen. Szerintük a jól teljesítő hallgatókat több pénzzel kellene jutalmazni, azokat pedig, akiket nem érdekel a tanulmányi átlaguk, sorolják át költségtérítéses képzésre, mert így csak a helyet foglalják mások elől.

A legfontosabb információkat az ösztöndíjakról itt találjátok meg.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.