Félnek kérdezni a brit vegyészhallgatók, mert terroristának nézhetik őket
A radikalizáció megelőzését célzó törvény megfojtja a vitákat az egyetemeken.
A radikalizáció megelőzését célzó törvény megfojtja a vitákat az egyetemeken.
Az egyetem legendás fizika oktatója szerint a felsőoktatási rendszer arra kényszeríti az egyetemeket, hogy olyan tárgyat is tanítsanak a hallgatóknak, aminek nincs funkciója, így nem marad idő azokra, amire hatalmas szüksége lenne mindenkinek.
A Magyar Államkincstár adataival kiegészítve jóval magasabb az egyetemek adósságállománya.
Az írásbeli érettségik után már tisztább a kép annak tekintetében, milyen pontszámra számíthattok – bár persze a szóbelivel még sokat lehet javítani és rontani is. Érdemes most átvenni, milyen feltételeknek kell megfelelni a felsőoktatási felvételinél.
Szerdán még sajtótájékoztatót tartott az SZTE hallgatói önkormányzata, melyben furcsa fejtegetésekbe bocsátkozott az újságíró motivációja kapcsán, Ekkor azonban már tudták, hogy a Kúria az újságírónak adott igazat, tehát szabadon állathatja, hogy csalások jellemezték a SZTE hallgatói önkormányzati választásait.
A külügyminiszter a jövő héten utazik Dániába, hogy előadást tartson a fővárosi egyetemen. Érdekes fogadtatásra számíthat.
A legfontosabb rangsorok közé tartozó The Guardian University Guide idén is a Cambridge-i Egyetemet hozta ki az első helyen, 10 hallgatóból 9 gyorsan el tud helyezkedni a munkaerőpiacon.
Nem csak végzettséghez, hanem a tanulmányok alatt gyakorlati tapasztalatokat, valamint fizetést is kaphattok, ha jelentkeztek a felsőoktatási duális képzésekre.
Tudták, hogy kevés a pénz a Klik működésére, de minden ment tovább, most 120 milliárdot kell emiatt többletként az oktatásra fordítani.
Kiemelt figyelmet fordítana a kollégiumok helyzetének rendezésére a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája.
Az elmúlt szűk két évben számos egyetemről kiszorult a szabad véleménynyilvánítás, így akarták elkerülni, hogy egymást megbántsák az emberek. Az amerikai elnök szerint viszont inkább a nyílt vitát kell támogatni.
Pontot tett a számháború végére Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, az egész oktatási ágazat nem 100, nem 130 vagy 143, hanem 270 milliárddal kap többet jövőre. Az elmúlt évek alultervezettségének mehet elébe a kormány a vártnál nagyobb bővítéssel, de jövőre még marad a Klik intézménye is.
Bő egy hét múlva kezdődnek az érettségik, összegyűjtöttük a hét legfontosabb híreit, hogy képben legyetek.
Már használhatjátok az E-felvételi rendszerét, amin keresztül akár a felsőoktatási jelentkezéshez hiányzó dokumentumokat is pótolhatjátok, de az adataitokat és a sorrendet is megváltoztathatjátok.
Az oktatási szakember eldöntené a számháborút, egy egyszerű grafikonon mutatja be, hogy miért kevés, ha jövőre 240 milliárd lenne a felsőoktatás költségvetése.
A gazdasági szakokon hallgatók szeretnének minél több országban dolgozni, de ha úgy hozza a sors, akkor egyetlen céghez is hűek maradnak - erre jutott egy nemzetközi felmérés.
Átadták az első nemzeti kiválósági és tanulmányi jogászösztöndíjakat szombaton Szegeden, a Tisza-parti város egyetemének több mint kétszáz hallgatója részesült az igazságügyi tárca által a jogászképzés színvonalának emelése érdekében alapított támogatásban.
2010-ben 420 rezidens kezdte meg a szakképzést a kórházakban, 2015-ben már 917 fiatal vesz részt a betegellátásban. Az államtitkár szerint sikeres a fiatalok itthontartása, amit azonban kitekert adatokkal magyaráz, a kép árnyaltabb.
Zajlik a 2017-es költségvetés tervezése, tehát végleges számokkal még nem lehet találkozni, de Palkovics László államtitkár szerint jelentős forrásokat tudnak csoportosítani az oktatás számára.
Az egyetem úgy gondolja, hogy helyesen használták fel az uniós forrásokat, és Hadházy Ákos nem ismert minden tényt, ezért valótlan megállapításokat tett.