Az egyetemi "biztonságos terek" ellen szólalt fel Obama
Az elmúlt szűk két évben számos egyetemről kiszorult a szabad véleménynyilvánítás, így akarták elkerülni, hogy egymást megbántsák az emberek. Az amerikai elnök szerint viszont inkább a nyílt vitát kell támogatni.
Eduline
Ne állítsatok le embereket, mert olyat mondanak, amivel nem értetek egyet!
- mondta Barack Obama a washingtoni Howard Egyetemen. Az elnök szerint ezt akkor se tegyék, ha nevetségesnek vagy túl támadónak is érzik a másik fél által elmondottakat. Ha a másik fél érvel, inkább tanuljanak belőle, ha tévedéseket hallanának, akkor győzzék meg őket a "gondolatok csatamezején" - írja a deadstate.com.
Az Egyesült Államokban elterjedt az úgynevezett "safe space", azaz biztonságos tér mozgalma. Sokszor a faji megkülönböztetés ellen használták válaszként, egyszerűen ignorálva a támadóan ható szavakat, de kiterjedt a szexuális irányultság, illetve az érzelmek és az érzékenyek védelmére is. Hogy ez mégis miért probléma? Érdemi vitákat is megakadályozott a mozgalom, pusztán azért, mert sokan úgy érezték, hogy a kritikákkal személyesen őket, illetve közösségüket bántják, ezért gyűlöletkeltőnek bélyegeztek meg kritikusokat, ignorálva minden vitát vagy párbeszédet. Lényegében egy burkot teremtettek maguk köré, amin belül senki érzelmeit nem érheti bántódás.
Hogy ez mennyire tarthatatlan, valamint a valóságtól mennyire zárja el az embereket, a South Park szentelt egy teljes epizódot:
Az amerikaiak azonban a szólásszabadság kultúráját rendkívül fontosnak tartják, emiatt olyan szervezetek is működhetnek legálisan az országban, mint a szélsőségesen rasszista Klu Lux Klan, vagy neonáci szervezetek - természetesen csak addig, míg nem kerül sor gyűlölet bűncselekményre.
A teljesítményértékelési rendszer kivezetéséről és egy új, az óvodapedagógusok szakmai fejlődésére épülő értékelés tervéről is beszélt Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkár a XXVIII. Országos Közoktatási és Szakképzési Szakértői Konferencián.
Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.
Hogyan kell helyesen írni, hogy faszszopó? Milyen nyelvtani szabályt alkalmazunk, ha azt írjuk le, hogy „kapd be”? Szabó Dániel, vagy ahogyan sokan ismerik a közösségi médiában, Híresember elmagyarázza.
Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.