Van fejlődés, de így is kevés nő tanul mérnöknek és matematikusnak

Egyes amerikai egyetemeken már minden harmadik nő folytat természettudományi, technológiai, matematikai vagy mérnöki tanulmányokat, de így is 2,5-szer kevesebben vannak, mint a férfiak.

  • Eduline
AFP / Oliver Berg

Az Egyesült Államok Oktatási Minisztériuma a legtöbb hallgatóval rendelkező 100 felsőoktatási intézményéről készült felmérése szerint míg a férfiak 17 százaléka szerez diplomát STEM (science, technology, engineering, math) szakokon, addig a nők körében ez 6,7 százalék - foglalta össze a BestColleges.com. Általánosságban ezek a legjobban fizető tudományterületek a diploma megszerzése után, így az itt érzékelhető egyenlőtlenség is hozzájárul a nők alacsonyabb fizetéséhez - értékeli a tanulmány.

Egy 2016-os friss felmérés szerint a medián fizetések 35 százalékkal magasabbak a STEM szakon végzet diplomások körében, de a karrierük érett szakaszára 47 százalékra nő a különbség. A felmérés szerint a STEM-et végzett nők jóval gyorsabban fizetik vissza a hiteleiket is (90 százalékuk 3 éven belül), ezért döntő befolyással bír, hogy ezen a területen szereznek-e diplomát.

Elveszítik a nőiességüket az IT-s lányok? Tévhitek és cáfolatok

Bár az információs technológia megváltoztatta a társadalmat és új kapuk nyíltak meg a nők előtt, a tapasztalatok mégis azt mutatják, hogy a technológiai szektorban mélyül a két nem közötti szakadék. Az IT szektorban például csak 20 százalék a nők aránya. De vajon miért választja ilyen kevés nő a technológiai pályát?

Az egyetemek között hatalmas eltérések vannak. Az USA legtöbb hallgatójával bíró University of California több campusra tagolódik, San Diegoban minden harmadik nő hallgatója STEM diplomát szerez, ezzel szemben a New York Universityn ez az arány 4,6 százalék. Legjobbak között található a Raleigh-központú North Carolina State University (31,5 százalék), a harmadik legjobb is UC Davis campusa lett. A legrosszabb eredményt a Liberty University és a Grand Canyon University produkálta 1,5-1,5 százalékkal, bár a STEM-képzések száma is nagyban befolyásolja, hogy hány nő tanul az egyetemen a területen.

Magyarország eközben a nemzetközi rangsorok végén szerepel.

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.