Így néz ki a korrigált pedagógus-bértábla
Mutatjuk, mennyivel emelkedhetnek a pedagógusbérek a tervezett korrekció után.
Mutatjuk, mennyivel emelkedhetnek a pedagógusbérek a tervezett korrekció után.
Piros pontokkal, újraírható dolgozatokkal és jól időzített dicséretekkel igyekszik megszerettetni a természettudományokat diákjaival Galyó Tünde. A biológia-kémia szakos pedagógust néhány éve váratlanul kérték fel fizikatanárnak, ő pedig a feladatot nemcsak elvállalta, hanem munka mellett fizikatanári diplomát is szerzett. Szerinte a fizikát, a kémiát és a biológiát nem bemagolni kell, hanem felfedezni – és ehhez sokszor előbb a diákok önbizalmát kell felépíteni, mint a tantárgyi tudását.
Június 19-én, pénteken országos demonstrációt tartanak Budapesten az integrált oktatás feltételeinek biztosításáért. A szervezők szerint a magyar közoktatás jelenleg nem képes megfelelő támogatást nyújtani sem a sajátos nevelési igényű (SNI), sem a beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézséggel (BTMN) élő gyerekeknek, miközben a problémák következményeit a diákok, a szülők és a pedagógusok viselik.
Az ország legnagyobb hallgatói szervezeteinek képviselőivel egyeztetett Lannert Judit és Katz Sándor felsőoktatásért felelős államtitkár. A megbeszélésen a kollégiumi férőhelyek helyzete, az ösztöndíjrendszer és a hallgatók megélhetési nehézségei is napirendre kerültek.
Saját bevallása szerint is elvesztette az önuralmát az esztergomi Szent Antal Ferences Gimnázium és Kollégium egyik prefektusa, amikor egy diák fegyelmezése közben a zuhanyzóba vonszolta a fiút, majd többször gyomorszájon ütötte. A Telex cikke az eset nyomán arról is írt, hogy az intézményben a pedagógiai eszköztár része a megalázó büntetés.
Közzétették a „Magyarország jó tanulója, jó sportolója – 2025” pályázat díjazottjainak listáját. Az elismerést azok az általános iskolás diákok nyerhették el, akik a tanulásban és a sportban egyaránt kiemelkedő eredményeket értek el a 2024/2025-ös tanévben.
Lannert Judit szerint a szakképzés „stabil alapokon áll”, ezt az állítást azonban sorra vitatták a bejegyzése alatt megszólaló pedagógusok és szakemberek, szerintük a rendszer ezer sebből vérzik. A technikumi tanulók túlterheltségét, a duális képzés hiányosságait, a centrumrendszer túlzott központosítását, a bürokratikus terheket és az ösztöndíjrendszer problémáit emelték ki.
Az etikaoktatás megőrzését és megerősítését kérik a közoktatás tervezett átalakítása során a Magyar Filozófiai Társaság által képviselt etika- és filozófiatanárok, egyetemi oktatók és hallgatók. Nyílt levelükben kitértek arra, hogy sokan összekeverik az etikát a hit- és erkölcstannal, miközben szerintük az etikaóra a kritikus gondolkodás, az empátia és a demokratikus párbeszéd egyik legfontosabb iskolai színtere.
Az idei év első komolyabb hőhulláma egybeesik a középszintű szóbeli érettségikkel. A következő napokban több helyen 30 fok fölé emelkedhet a hőmérséklet, miközben a vizsgázók jelentős része légkondicionálás nélküli tantermekben felel. Jocó bácsi szerint ilyen körülmények között ideje lenne elengedni a teljes ünnepi öltözethez való ragaszkodást.
A Szülői Hang képviselője és Nahalka István oktatáskutató szerint a középiskolai felvételi rendszer, valamint a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok körüli vita valójában a magyar közoktatás mélyebb problémáira mutat rá. Úgy vélik, a szelekció addig nem szüntethető meg, amíg jelentős különbségek vannak az iskolák között, és sok család azért próbál jobb hírű intézményt találni gyermekének, mert nem bízik a helyi iskola színvonalában.
Tovább emelkedhet a pedagógusok és a szakképzésben dolgozó oktatók bére. Az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezete szerint a januári 10 százalékos béremelést további 0,4 százalékponttal egészítenék ki, ráadásul visszamenőlegesen.
Magyarországon a legmagasabb a különböző társadalmi hátterű diákok iskolák közötti elkülönülése az Európai Unióban – derül ki az Európai Bizottság friss jelentéséből. A dokumentum szerint az oktatási egyenlőtlenségek továbbra is súlyos problémát jelentenek: a szegregáció a tanulmányi eredményektől kezdve a továbbtanulási esélyeken át egészen a későbbi munkaerőpiaci lehetőségekig meghatározza a gyerekek életútját.
A megkérdezett diákok közel fele nem avatkozik közbe, amikor iskolai bántalmazást lát, sokan pedig úgy érzik, hiába jelentenék a zaklatást, annak nem lenne következménye. Többek között ezek derültek ki a NEM OKÉ nevű, iskolai bullying megelőzését célzó program első tapasztalataiból.
Tizenegy iskola nyerte el idén először az Egészségtudatos Iskola címet és a vele járó pénzjutalmat. A programot életre hívó szakemberek szerint a fiatalok egészségtudatos szemléletének kialakítása nemcsak a család és az egészségügy, hanem az iskolák felelőssége is, ezért azokat az intézményeket ismerték el, amelyek kiemelt figyelmet fordítanak tanulóik testi, lelki és mentális jóllétére.
Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.
Állami könyvvásárlási támogatást indít a kormány pedagógusok, könyvtárosok és közművelődési dolgozók számára – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a 97. Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Befejeződött a 2025/2026-os tanév digitális országos kompetenciamérése – közölte az Oktatási Hivatal. A mérések március 23. és május 29. között zajlottak, és több mint 607 ezer, 4-11. évfolyamos diák vett részt bennük.
Átalakítanák a pedagógusok képzési rendszerét: megszűnne a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kiemelt szerepe a továbbképzésekben, a tanárképzés pedig fokozatosan más intézményekhez kerülne – erről írt közösségi oldalán Lannert Judit oktatáskutató. A már tanulmányaikat megkezdő hallgatók a tervek szerint változatlan feltételekkel fejezhetnék be képzésüket.
Orbán Balázs és Szalai Zoltán az MCC diplomaosztóján is megragadta az alkalmat, hogy az intézményt ért támadásokról és a rá váró nehéz időszakról beszéljen. Ugyanazon a napon Magyar Péter a kormány sajtótájékoztatójáról üzent nekik: azt kérte az MCC-t fenntartó alapítvány vezetőitől, hogy a kezelésükben lévő vagyon szeptemberig maradjon a helyén, és ne hozzanak olyan döntéseket, amelyek csökkenthetik annak értékét.
Hiába ígér változásokat az új oktatási miniszter, a tanárok és a diákok terheinek érdemi csökkentése nem történhet meg egyik napról a másikra. – Erről beszélt Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom képviselője az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Szerinte a valódi változások előfeltétele egy új Nemzeti alaptanterv kidolgozása.