Pótfelvételi 2026: mutatjuk, tavaly hány ponttal lehetett bekerülni a legnépszerűbb szakokra

Már csak két hetet kell várni a 2026-os pótfelvételi ponthatáraira. Mutatjuk, tavaly hány ponttal lehetett bekerülni a legnépszerűbb képzésekre, és mikor derül ki, hogy idén kit vettek fel.

Augusztus 27-én hirdetik ki a 2026-os pótfelvételi ponthatárait, ekkor derül ki, kik kezdhetik meg szeptemberben az egyetemet azok közül, akik az általános felvételi után a pótfelvételiben próbálkoztak.

A pótfelvételi idén július 30-án indult, jelentkezni augusztus 7-ig lehetett. A meghirdetett képzések teljes listája a Felvi oldalán érhető el, a jelentkezést pedig az E-felvételiben kellett benyújtani. A pótfelvételiben az általános eljárással ellentétben csak egy felsőoktatási intézmény egyetlen képzését lehet megjelölni. Ha ugyanazt a képzést állami ösztöndíjas és önköltséges formában is meghirdették, mindkét finanszírozási forma megjelölhető, ezek egy jelentkezési helynek számítanak.

Ilyen ponthatárokat húztak tavaly

A tavalyi ponthatárokból jól látszik, hogy ugyanazon a szakon is jelentős különbségek lehettek az egyetemek között. A 2025-ös általános felvételi öt legnépszerűbb, pótfelvételiben is meghirdetett alapképzésén így alakultak a ponthatárok. Zárójelben azt jelöltük, hogy az adott képzés önköltséges (ANK) vagy állami ösztöndíjas (ANA) formában indult.

Gazdálkodási és menedzsment

  • Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem (ANK): 260 pont
  • Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (ANK): 326 pont
  • Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kar (ANK): 269 pont
  • Debreceni Egyetem (ANK): 326 pont

Pszichológia

  • Pannon Egyetem (ANK): 424 pont
  • Eszterházy Károly Katolikus Egyetem: 410 pont
  • Pécsi Tudományegyetem (angol nyelven): 423 pont

Kereskedelem és marketing

  • Pécsi Tudományegyetem (ANK): 247 pont
  • Budapesti Metropolitan Egyetem (ANK): 190 pont
  • Eszterházy Károly Katolikus Egyetem (ANK): 251 pont
  • Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem (ANK): 262 pont

Jogász

  • Eötvös Loránd Tudományegyetem (ANK): 280 pont
  • Pázmány Péter Katolikus Egyetem (ANK): 432 pont
  • Szegedi Tudományegyetem (ANK): 316 pont
  • Pécsi Tudományegyetem (ANK): 316 pont

Általános orvos

  • Debreceni Egyetem (ANA): 398 pont
  • Debreceni Egyetem (ANK): 394 pont
Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.