Sokkal olcsóbb albérleteket, kauciómentes bérlést és ingyenes közjegyzői hitelesítést biztosítana az egyetemistáknak a Momentum

A Momentum Mozgalom egy diákoknak szánt állami lakásügynökség létrehozását kezdeményezné a Tisza-kormánynál, amely közvetítőként lépne be a hallgatók és a lakástulajdonosok közé, hogy a hallgatók akár 30 százalékkal olcsóbb albérletekhez juthassanak, biztosítva legyen számukra a kauciómentes lakásbérlés és az ingyenes közjegyzői hitelesítés is.

A Momentum Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy évről évre egyre súlyosabb problémát jelent az egyetemisták és főiskolások lakhatása, ezért egy kifejezetten a diákokat segítő állami lakásügynökség felállítását javasolják. Az elképzelés szerint az állami szervezet közvetítőként jelenne meg a bérbeadók és a diákok között. A párt szerint ezzel mindkét fél számára biztonságosabbá lehetne tenni a lakásbérlést.

A Momentum javaslata alapján az ügynökségen keresztül kiadott lakások bérleti díja akár 30 százalékkal is alacsonyabb lehetne a piaci árnál. A diákoknak emellett nem kellene kauciót fizetniük, a diákbérleti szerződések közjegyzői hitelesítése pedig ingyenes lenne.

A rendszerhez csatlakozó lakástulajdonosokat is ösztönöznék: azok a bérbeadók, akik az ügynökségen keresztül kedvezményes áron adnák ki az ingatlanjukat, adómentességet kaphatnának. Emellett az állam garanciát vállalna arra, hogy a tulajdonos akkor se maradjon bevétel nélkül, ha a bérlő nem fizet.

Első lépésként a közjegyzői költségeket törölnék el

A párt szerint az állami lakásügynökség létrehozása hosszabb távú megoldást jelenthet, de már rövid távon is bevezetnének egy intézkedést. Azt kérik a kormánytól, hogy tegye ingyenessé a bérleti szerződések közjegyzői okiratba foglalását a diákigazolvánnyal rendelkező bérlők számára.

A Momentum azt szeretné, ha a kormány egyeztetéseket kezdene a javaslatról, és a szükséges döntéseket olyan ütemben hozná meg, hogy az állami lakásügynökség lehetőségeit már a következő tanévben igénybe vehessék a hallgatók.

Több mint kétszer annyi diák jutott be a felsőoktatásba, mint ahány kollégiumi férőhely összesen van

Nemcsak abban vannak jelentős különbségek az egyetemek között, hogy hány kollégiumi férőhely jut a hallgatókra, a térítési díj összege sem egységes. Míg a BME-n 100 újonnan felvett egyetemistára 76 férőhely jut, a BGE-n mindössze 16, a legolcsóbb havi kollégiumi díjak pedig 9300 és 25 500 forint között mozognak a vizsgált intézményekben. Megnéztük, hol mekkora a kollégiumi kapacitás, mennyit kell fizetni, és mi alapján dől el, hogy ki költözhet be.

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.