Új szakokat indítana a kormány, az AI-mesterképzés is bekerül a szakjegyzékbe

Az ökológiai gazdálkodási és a biotechnológiai felsőoktatási szakképzés mellett a reedukációs szakember mesterképzés is megjelenhet a kínálatban, miközben a mesterségesintelligencia-informatika mesterszak is bekerülhet a felsőoktatási szakjegyzékbe. Utóbbi iránt már az idei felvételin is komoly volt az érdeklődés: több mint ezren jelentkeztek rá.

Három új szak létrehozását tartalmazza az a rendelettervezet, amelyet augusztus 10-én bocsátott társadalmi egyeztetésre az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium. A felsőoktatásban szerezhető képesítések jegyzékéről szóló rendelet módosításával két új felsőoktatási szakképzés és egy új mesterképzés jöhet létre.

A tervezet alapján az alábbi képzések kerülnének be a felsőoktatási képzési kínálatba:

  • ökológiai gazdálkodási felsőoktatási szakképzés,
  • biotechnológia felsőoktatási szakképzés,
  • reedukációs szakember mesterképzés.

Az ökológiai gazdálkodási felsőoktatási szakképzés létrehozását a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kezdeményezte. A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik fenntartható, környezetkímélő mezőgazdasági és élelmiszer-termelési rendszerek működtetésében tudnak részt venni. A hallgatók többek között az ökológiai növénytermesztés, állattenyésztés és élelmiszer-feldolgozás alapjaival, a természeti erőforrások felelős használatával, valamint az ökológiai gazdálkodás hazai és európai szabályozásával is megismerkednek. A minisztériumi indokolás szerint a végzettek akár saját ökológiai gazdaságot is létrehozhatnak, de mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozásoknál is elhelyezkedhetnek.

A biotechnológia felsőoktatási szakképzés létrehozását a Debreceni Egyetem kezdeményezte. A hallgatók a képzés során többek között biotechnológiai, molekuláris biológiai, mikrobiológiai, genetikai, biokémiai, analitikai kémiai és bioanalitikai ismereteket szerezhetnek. Emellett a gyógyszeripari, ipari és környezeti biotechnológia alapvető eljárásaival is megismerkedhetnek.

A tervezet szerint a képzés gyakorlati tudást is ad: a hallgatók laboratóriumi kísérletek tervezését, kivitelezését és értékelését, valamint egyszerűbb géntechnológiai és bioanalitikai módszerek alkalmazását is megtanulhatják. A végzettek többek között vállalatoknál, kutatóintézetekben és felsőoktatási intézményekben támogathatják a biotechnológiai gyártási, kutatási és innovációs munkát, de a képzés a továbbtanuláshoz is alapot adhat.

A harmadik új képzés egy mesterszak: a reedukációs szakember mesterképzés létrehozását szintén a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem javasolta. A képzés olyan szakembereket készítene fel, akik az időskor, betegségek vagy más okok miatt kialakuló kognitív, szociális és mindennapi életviteli képességvesztések kezelésével, illetve az elvesztett készségek újratanításával foglalkozhatnak.

A végzettek rehabilitációs teamek tagjaként személyre szabott fejlesztési programokat tervezhetnek és valósíthatnak meg, segíthetik az önálló életvezetést, valamint az aktív idősödést és a mentális egészség megőrzését.

Több mint ezren jelentkeztek az AI-mesterszakra

A rendeletmódosítás másik fontos eleme a mesterségesintelligencia-informatika mesterképzés helyzetének rendezése. A szak 2026 elején, egyszerűsített szaklétesítési eljárásban, úgynevezett intézményi mesterképzésként jött létre. Ennek ellenére már az idei általános felsőoktatási felvételi eljárásban kilenc képzőhely hirdette meg, különböző munkarendekben, magyar vagy angol nyelven.

Az érdeklődés is jelentős volt: összesen 1181-en jelentkeztek a képzésre, közülük 442-en első helyen jelölték meg.

A minisztérium szerint a jelentős társadalmi és munkaerőpiaci igény indokolja, hogy a mesterségesintelligencia-informatika mesterképzés bekerüljön a felsőoktatási szakjegyzékbe. Ezzel a képzés képzési és kimeneti követelményeinek gondozása és korszerűsítése is a felsőoktatásért felelős miniszter feladata lesz.

A változás azonban nem azonnal lépne életbe. Mivel a 2026-os felvételi eljárás már folyamatban van, a tervezet átmeneti időszakkal számol: az MI-mesterszak szakjegyzékbe kerüléséhez kapcsolódó változások 2028. szeptember 1-jén lépnének hatályba.

Hozzászólások

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.