Palotás Zsuzsanna

Nemsokára kiderül, újranyit-e Iványi Gábor egyik bezárt iskolája, már mérik fel, hány diák térne vissza

Július végéig eldőlhet, hogy szeptemberben újra fogadhat-e diákokat az Ifjúmunkás utcai Wesley Kincsei Iskola. Az intézményt fenntartó Iványi Gábor lelkész vezette Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) jelenleg a visszatérő tanulók számát méri fel. Annyi biztos, hogy a korábbi pedagógusok nyitottak arra, hogy ismét az intézményben tanítsanak.


Egy kevésbé hierarchikus modellt képzel el a kormány: nem csak a vezetés alakul át a szakképzésben, az oktatók jogköre is bővül

Még négy napig lehet véleményezni a szakképzési centrumok vezetését átalakító társadalmi egyeztetésre bocsátott törvényjavaslatot, amelyet Lannert Judit már korábban előrevetített. A miniszter egy politikamentes, átlátható, szakmai alapokon nyugvó rendszert vázolt fel, a tervezet alapján pedig megszűnne a jelenlegi kettős vezetési modell és az oktatóknak és az igazgatóknak is bővülne a jogköre.




Megfogadta a PDSZ javaslatát a kormány: enyhült a figyelmeztető pedagógussztrájk szabályozása

Már az első egyeztetések eredményt hoztak a pedagógusok sztrájkjogáról: a köznevelési törvény módosításában már úgy szerepel, hogy a legfeljebb kétórás figyelmeztető sztrájkra nem vonatkoznak a rendes munkabeszüntetéshez előírt bejelentési és határidőszabályok. A PDSZ szerint ezzel sikerült megőrizni a figyelmeztető sztrájk valódi funkcióját, azonban a legfontosabb vitás kérdésekben – köztük a tanítás kötelező biztosításában – továbbra sincs egyetértés.


„Először éreztem azt, hogy demokratikus Magyarországon élek” – így értékelte egy hallgató Lannert Judit EFOTT-on tartott fórumát

Milyen legyen a 21. századi egyetem, és milyen készségekre lenne szükségük a hallgatóknak? Hogyan lehetne könnyebb a középiskola és az egyetem közötti átmenet? Többek között ilyen kérdésekről beszélgetett fiatalokkal az EFOTT-on Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter, aki szerint a kritikai gondolkodás ma már elengedhetetlen kompetencia, „üldözték az elmúlt 16 évben”.





Akár 200-300 ezer forintos bérkülönbség is lehet ugyanabban a bölcsődében dolgozók között

Egységes bölcsődei bértábla bevezetését és átfogó bérrendezést sürget a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (BDDSZ). A szervezet szerint jelenleg akár bruttó 200-300 ezer forintos fizetéskülönbség is kialakulhat ugyanazon intézményben, hasonló szakmai tapasztalattal dolgozó munkatársak között attól függően, hogy melyik bérrendszer vonatkozik rájuk.


Egy hónap alatt több mint ötszázzal nőtt a betöltetlen tanári állások száma, matektanárból a legnagyobb a hiány

Az iskolák már a szeptemberi tanévkezdésre készülnek, ezért jelentősen megnőtt a betöltetlen tanári állások száma: a Közszolgállás portálon már több mint 1200 hirdetés szerepel. A legtöbb intézmény matematikatanárt keres, de angol-, magyar-, testnevelés- és digitális kultúra szakos pedagógusokból is jelentős a hiány. A hirdetések alapján az is látszik, hogy sok iskola már nem ragaszkodik egy konkrét szakpárhoz, hanem a második szak tekintetében is rugalmasabb feltételeket szab a jelentkezőknek.




Bérrendezést és rendszeres érdekegyeztetést kérnek a bölcsődei dolgozók – megkezdődtek a tárgyalások a minisztériummal

Nem szeretne kimaradni a bölcsődéket érintő szakmai egyeztetésekből a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete – ezt is jelezték Kereki Judit államtitkárnak. Az egyeztetésen szó volt a bölcsődei bérek rendezéséről, az intézmények finanszírozásáról, illetve egy rendszeres ágazati érdekegyeztető fórum létrehozásáról is.


Nyolcszáznál is több kiadvány érkezett a kormány tankönyvpályázatára, a minisztérium a 45 milliárdos szerződést is felülvizsgálta

A tankönyvpiac átalakításának első kézzelfogható lépéseiről számolt be az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium. A tárca szerint több mint 800 kiadvány érkezett a tankönyvkínálat bővítését célzó pályázatra, emellett felülvizsgálták a KELLO és az Alföldi Nyomda között kötött, 45 milliárd forintos keretmegállapodást is. A minisztérium szerint mindez a pedagógusok szabad tankönyvválasztásának visszaállítását készíti elő.


Jövőre új helyszínre költözik az EFOTT

Tizenegy év után elhagyja a Velencei-tó partját az EFOTT. A jubileumi, 50. fesztivál az utolsó, amelyet Sukorón rendeznek meg. A szervezők bejelentették, hogy 2027-től Esztergom ad otthont az ország egyik legnagyobb egyetemi fesztiváljának.



Ilyen feltételek mellett kapnák vissza a pedagógusok a sztrájkjogukat a benyújtott törvényjavaslat alapján

Gyerekfelügyeletet, étkeztetést és az érettségizők felkészítését is biztosítani kellene sztrájk idején a köznevelési törvény módosítását célzó javaslat szerint. A tervezet ugyan a pedagógusok sztrájkjogát korlátozó akadályok megszüntetését ígéri, de részletesen meghatározza azt is, milyen feltételek mellett lehetne munkabeszüntetést tartani.