Politikamentes diplomaosztót szeretnének az Állatorvostudományi Egyetemen hallgatói
Petíciót indítottak, hogy ne hangozzon el aktuálpolitikai beszéd az idei diplomaosztón.
Petíciót indítottak, hogy ne hangozzon el aktuálpolitikai beszéd az idei diplomaosztón.
Kevesebb mint egy hét maradt hátra a központi írásbeliig. Az utolsó napokban azonban már nem a tanulás mennyisége, hanem a lelkiállapot számít igazán. Mutatjuk, mire érdemes ilyenkor odafigyelni a szaktanár szerint.
Felvettek az egyetemre, vagy már javában hallgató vagy, de nem igazán látod át, milyen ösztöndíjak és támogatások járhatnak neked? Összegyűjtöttük a legfontosabb egyetemi ösztöndíjakat és juttatásokat, amelyek 2026-ban is segíthetnek abban, hogy kicsit nyugodtabban teljenek a félévek – anyagilag is.
A YouTube új, kifejezetten szülőknek szánt funkciókat vezet be.
El tudjátok képzelni Radnóti Miklóst síléceken, vagy Ady Endrét focimezben a pályán? Egy kreatív együttműködésnek köszönhetően most nemcsak elképzelni lehet, hanem meg is nézni, hogyan festenének a magyar irodalom nagyjai kedvenc sportjaikat űzve.
Még néhány napjuk van azoknak a szülőknek, akik szeretnék kérelmezni, hogy gyermekük egy további évet tölthessen az óvodában. A határidő január 19-én jár le, ugyanakkor már most nyilvánosságra kerültek az előzetes adatok arról, hogy megyénként milyen arányban rendelik el a szakszolgálati vizsgálatokat.
A bíróság ítéletében kimondta, hogy a docenst egy védett tulajdonsága, konkrétan vélt világnézete miatt érte hátrány.
Megkezdődött az egyéni jelentkezés a középfokú felvételi eljárásban: már a hat- és nyolc évfolyamos gimnáziumokba készülő diákok is benyújthatják jelentkezésüket.
Egyre súlyosabb mentális és viselkedési problémákat tapasztalnak az iskolákban a brit pedagógusok - szerintük ebben kulcsszerepe van a szabályozatlan közösségimédia-használatnak, ezért jogszabályi tiltást sürgetnek a 16 év alattiak számára.
Most technikumi diákoknak volt lehetősége a kulturális és innovációs minisztertől kérdezni.
Míg sokan beérték egy hagyományos hóemberrel, az Óbudai Egyetem egyik hallgatója ennél jóval nagyobbat álmodott. Miksi Zoltán a „snassz” hóemberépítés helyett testvére segítségével egy valódi, monumentális eszkimó-iglut húzott fel a családi házuk kertjében.
Az Educatio Kiállításon gimnazistákat kérdeztünk arról, mire használják ma a ChatGPT-t: csalásra, tanulásra, vagy egyszerűen csak gyorsabb gondolkodásra. A kép jóval árnyaltabb, mint hinnénk.
Úgy tűnik, a kormány szerint minden adott ahhoz, hogy a fiatalok boldogan válasszák a kutatói életpályát.
Kivételesen nem a rossz idő miatt marad el a tanítás.
A Diplomás Pályakövetési Rendszer (DPR) legfrissebb adatai alapján azt vizsgáltuk meg, hogyan alakult a 2022/23-as tanévben végzett bölcsészek helyzete néhány évvel a diplomaszerzés után. Az adatokból kiderül, milyen jövedelmet értek el 2025-ben, mennyi idő alatt találták meg első munkahelyüket, és hogyan látják saját képzésük munkaerőpiaci hasznosíthatóságát.
Szokatlan esetre figyeltek fel az esztergomi rendőrök: egy diáklány az éjszaka közepén indult el otthonról, hogy a rossz idő ellenére se késsen el a szombati tanításról.
A továbbtanulás és a pályaválasztás komoly döntés, amelyhez nem árt minél több megbízható információ. Ebben nyújtanak segítséget az Oktatási Hivatal által bemutatott új, interaktív adatvizualizációs felületek, amelyek a Diplomás Pályakövetési Rendszer (DPR) adataira épülnek.
Fontos határidő jár le hamarosan.
A legtöbb állami ösztöndíjas férőhelyet a bölcsészettudomány, a pedagógusképzés és a gazdaságtudományok területein hirdették meg.
Az elmúlt napok rendkívüli hidege a hét elején sem enyhül, az ország nagy részén továbbra is tartós mínuszokra kell számítani. A fagyos időjárás több oktatási intézményt is lépéskényszerbe hozott: van, ahol rendkívüli szünetet vagy online oktatást rendeltek el, máshol pedig az udvari szünetek szabályait módosították a diákok egészségének védelmében.