Ma lejár a jelentkezés az SZTE Fizikai Intézetének tehetséggondozó programjára
A kezdeményezés változatos szakkörökkel, inspiráló egyetemi élményekkel és ösztöndíjjal segíti a tehetséges 11. osztályos diákokat.
A kezdeményezés változatos szakkörökkel, inspiráló egyetemi élményekkel és ösztöndíjjal segíti a tehetséges 11. osztályos diákokat.
Diákok jelentkezését várja a Józsefváros Közbiztonságáért Közalapítvány "A művészet nem árt, de a bullying igen” című, iskolai bántalmazás elleni művészeti pályázatra.
A téli szünet könnyen visszaveti a nyelvtanulást, különösen a beszédkészséget. Pedig napi 20–30 perc célzott gyakorlás elegendő ahhoz, hogy a tanulók januárban ugyanonnan folytathassák, ahol abbahagyták. Ebben segít a KRÉTA rendszerben ingyenesen elérhető Idegennyelvi Felkészítő Modulja (IFM).
Kamaszfiúk szégyenítenek meg lányokat Lengyelországban, a jelenség pedig itthon is megjelenhet.
Rufusz Kingát is jelölték a világ egyik legrangosabb gyermekirodalmi kitüntetésére, az Astrid Lindgren Memorial Awardra.
Közfoglalkoztatási jogviszonyban keresnek pedagógiai asszisztenst, akiknek így a havi keresete a nettó 200 ezer forintot sem éri el.
Karácsony Gergely szerint Budapest be szeretné bizonyítani, hogy „a politika nem ökölbe szorult fejű öltönyös pacákok világa”.
Itt az ideje komolyan venni a tanulást, és elkezdeni a készülést a központi írásbelire, amelyet a középiskolába felvételiző diákok 2026. január 24-én fognak megírni. Azért, hogy segítsük a gyakorlást, összegyűjtöttük az elmúlt évek matematika feladatait és megoldásait a 8. évfolyamos tanulók számára.
A fővárosi könyvtárban már valódi karácsonyi hangulat fogadja a látogatókat: a hallgatók ünnepi fények között készülhetnek a közelgő vizsgákra.
Három magyar intézmény is bekerült a top 100 legzöldebb egyeteme közé. A lista elején továbbra is a Pécsi Tudományegyetem áll.
A Google idén is közzétette „Year in Search” összesítését, amelyből kiderül, mely témák, nevek és kifejezések mozgatták meg leginkább a felhasználók fantáziáját az elmúlt évben. A friss adatok alapján világosan látszik, mire voltak a legkíváncsibbak a magyar internetezők 2025-ben.
Az egyetem bölcsészkarán élőben fogják közvetíteni a Nobel-díjátadó ceremóniát.
Kötelező javító dolgozatot írni? Ha rossz lesz, akkor is bekerül a jegy az ellenőrzőbe? Bár sok diák azt gondolja, hogy erre országos szabályok vonatkoznak, a valóság az, hogy a javító dolgozatok rendjét minden iskola maga határozza meg a pedagógiai programjában. Megnéztük, milyen előírások érvényesek, és milyen különbségek lehetnek intézményenként.
Egyetemenként és karonként is eltérő, mikor kezdődik és meddig tart a vizsgaidőszak, így a hallgatók naptárai meglehetősen különbözően alakulnak. Van, ahol a szerencsésebbek még téli szünetet is kapnak, de a legtöbb intézményben december közepétől egészen január végéig tart a vizsgaidőszak.
A minisztert most az egyetemi modellváltásról, finanszírozásról és a doktori képzés nehézségeiről kérdezték.
Céljuk, hogy minden felsőoktatásban tanuló biztonságban érezhesse magát az egyetemi közegben.
Elszabadultak az indulatok a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetemen, miután egy hallgató durván odaszólt Hankó Balázsnak, akit lopással és hazudozással is megvádolt.
Az aHang kampánya keretében több mint ezren kérték a mozitól, hogy ne vetítsék többet az adott reklámokat.
A miniszterelnöki biztos az Ovi Kréta fejlesztőivel egyeztetve állt elő egy változtatással.
A Tisza Párt elnöke több milliárd forintot különítene el, hogy az iskolakezdés előtt támogatni tudja a családokat.