Magyarország támogatásával épült vizesblokk egy ruandai iskolában
Ruandába látogatott Novák Katalin köztársasági elnök, ahol korábban Magyarország támogatásával épült vizesblokk a Nyanza általános és középiskolában (Nyanza École Secondaire).
Ruandába látogatott Novák Katalin köztársasági elnök, ahol korábban Magyarország támogatásával épült vizesblokk a Nyanza általános és középiskolában (Nyanza École Secondaire).
Eduline/MTI
Egy arany, két ezüst és három bronzérmet szerzett a magyar csapat a Japánban megrendezett 64. Nemzetközi Matematikai Diákolimpián - számolt be róla a Tudományos Olimpikonok nevű Facebook-oldal.
Székács Linda
Balatoni József, a "Jocó bácsi világa" nevű népszerű Facebook-oldal kezelője a státusztörvény hatályba lépésének napján elhagyta a tanári pályát.
Székács Linda
Már követni sem lehet, hány ezer tanár hiányzik a rendszerből, és hányan lesznek még, akik szeptember végéig jelzik a felmondásukat.
Székács Linda
A rendőrség kiképzőközpontjában strandolnak a gyerekek Ferencvárosban, mert a tankerület "nem engedte át" a medencéit a napközis táborozóknak.
Székács Linda
Harminc napon belül kell döntést hoznia róla a Kúriának.
Székács Linda
Az igazgató kérte meg arra, hogy beszéljen az öngyújtó veszélyeiről, amit a fiúnál találtak.
Székács Linda
Három ezüstérmet és egy bronzérmet szerzett a magyar csapat a 34. Nemzetközi Biológiai Diákolimpián - számolt be róla a Tudományos Olimpikonok nevű Facebook-oldal.
Székács Linda
Bár a katolikus egyház építi, a költségek mintegy felét az állam fizeti.
Tarnay Kristóf
Az olasz bírók szerint mivel csak rövidebb ideig fogdosta, ez nem bűncselekmény. A döntés nagy port kavart a közösségi médiában.
Tarnay Kristóf
Az érettségi felmerülő bojkottjával azonban a megkérdezettek kétharmada már nem értett volna egyet.
Tarnay Kristóf
Az online zaklatás (cyberbullying) leginkább a 7. és 9. évfolyamos gyerekeket érinti és mindenféle fenntartású iskolákban jelen van, derül ki médiahatóság kutatásából, amelyet 11-17 éves diákok körében végeztek.
Eduline/MTI
Két legyet ütne a kormány egy csapásra a státusztörvénnyel: kevesebbet kell egyeztetnie és még szembe is fordítaná egymással az oktatásüggyel elégedetlen szakszervezeteket. Akik azonban azt mondják, nem ülnek fel a megosztásnak, inkább összedolgoznak. Például egy hamarosan várható népszavazási aláírásgyűjtésben, miután kisebb meglepetésre a Kúrián a PSZ két kérdése átment. A másik hármat viszont a Kúria is elmeszelte.
Tarnay Kristóf
A Belügyminisztérium augusztus 22-én tette közzé a 2023/24-es tanév rendjét. Mutatjuk a részleteket.
Székács Linda
Ami meg lesz oldva, hogy ki megy be az órára és ő mit fog tanítani, azt nem tudni – vélekedik Lannert Judit.
Tarnay Kristóf
Azoknak, akik 2017-ben kezdték el az ötéves képzést, kevesebb, mint a negyede állt most munkába a közoktatásban. A jelentkezők közt látszik némi növekedés, de ez csak a pandémiás visszaesések miatt látványos.
Tarnay Kristóf
Sokan a belügy épületét is a státusztörvény következményeiről szóló matricákkal ragasztották tele. A büntetést befizették, de bocsánatot nem kérnek – írja a Tanítanék.
Tarnay Kristóf
Egy kolozsvári gimnáziumi tanár számolt be arról a hvg.hu-nak, hogyan sikerült elérniük három hét alatt Romániában azt, amit Magyarországon évek óta nem tudnak: magasabb fizetést és több megbecsülést a pedagógusoknak.
Tornyos Kata
Egy hónap alatt a duplájára nőtt az iskolai ás óvodai álláshirdetések száma. A státusztörvény elfogadása óta folyamatosan mondanak fel a tanárok, így egyre több hirdetést adnak fel a közszolgállás.gov.hu-n.
Éjszaka beomlott a tornacsarnok tetőszerkezete a Kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázimban, pedig épp zajlik az épület felújítása a nyári szünet alatt.
Tornyos Kata