PSZ: Közel 80 éves matektanár állt vissza tanítani Szeged mellett

A szakszervezetek szerint a nyugdíjas pedagógusok tartják fenn az oktatási rendszert.

  • Tarnay Kristóf

Májusban írtunk róla, hogy már bármennyi időre visszahívhatnak nyugdíjba ment pedagógusokat újra dolgozni. A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke, Totyik Tamás az ATV-nek azt mondta, Kisteleken egy 79 éves matematika szakos tanár állt vissza tanítani, de tudomásuk van egy 78 éves óvodapedagógusról is. „Számunkra nagy kérdés, hogy ezek a kollégák hogyan fogják bírni, hogyan fognak az alfa generáció gyerekeihez viszonyulni” – fogalmazott, hozzátéve:

az újra foglalkoztatott nyugdíjasok száma 10 százalék felett van.

Megkérdeztük Totyikot, hogy pontosan hogy értette ezt. Azt mondta, a hozzávetőleg 10 százalék a teljes állású pedagógusokra vonatkozik az óvodáktól a középiskolákig, a szakszolgálatokat is beleszámolva. Vagyis ez alapján mintegy 14 ezren lehetnek a nyugdíj mellett tanítók.

Totyik attól is tart, hogy a kormánynak „nehogy az legyen az ötlete, hogy ha ilyen jó egészségnek örvendenek a pedagógusok, akkor a nyugdíjkorhatárt is fölemelje ezzel párhuzamosan”. Egyébként úgy látja – ahogyan arról az egyik hazai oktatáskutató is beszélt korábban – a jelenlegi pedagógushiány egyértelműen a vidéki kis iskolák bezárásához vezethet. Ennek az egyik eleme lehet, hogy Alsóújlakon szeptembertől szüneteltetik a tanítást.

(Kiemelt képünk illusztráció, fotó: Veres Viktor)

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.