Már bármeddig foglalkoztathatják a nyugdíjas pedagógusokat

Tavaly hatezer pedagógus mehetett vissza tanítani nyugdíj mellett, de sokan csak heti néhány órában.

  • Tarnay Kristóf

Két hete, április 28-án a Magyar Közlönyben megjelent egy rendeletmódosítás, ami eltörli a már nyugdíjba vonult pedagógusok „visszafoglalkoztatásának” egy éves egy éves időkeretét. Így a másnap hatályba is lépett módosítással bármeddig munkára lehet fogni őket, vette észre a Népszava.

A rendeletmódosítás egyik pontja emellett azt is lehetővé teszi, hogy az idős pedagógusok az érettségik és országos középiskolai tanulmányi versenyek (OKTVk-k) szervezésében is részt vegyenek. A lap felidézi: a kormány tavaly átmeneti intézkedésként könnyített a már nyugdíjas pedagógusok további foglalkoztatásán. Eredetileg 2022 szeptemberétől 2023 augusztus végéig taníthattak volna tovább vagy mehettek volna vissza teljes állásban, a nyugdíjuk megtartása mellett.

A módosított rendeletben ezt az időkorlátot törölték el. Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke a lapnak azt nyilatkozta, úgy tudja, tavaly mintegy hatezer nyugdíjas pedagógus ment vissza tanítani, de közülük sokan csupán heti néhány órában, részmunkaidőben vagy óraadóként. Az érdekvédő szerint azonban már ez is segítség lehet, lévén: a PSZ adatai szerint tavaly minden ötödik iskolában tanítottak olyanok, akiknek még pedagógus végzettségük sem volt.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.