Hiába jelentkeztek többen is a megüresedett tanítói pozícióra, bezár az újlaki általános iskola

Későn jött a segítség, a szülők viszont úgy gondolják, szándékosan záratták be az általános iskolát.

  • Székács Linda

Az új tanévben már nem nyit ki a mindössze 600 lakosú Alsóújlak általános iskolája, hiába jelentkeztek legalább nyolcan a megüresedett tanítói pozícióra - számolt be róla a Népszava.

A lap szerint az intézménybe évente csak 13-14 új gyereket íratnak be, ezért az elsősök a harmadikosokkal, a másodikosok pedig a negyedikesekkel összevonva tanultak az elmúlt években. Ennek ellenére az alsóújlaki szülők és gyerekek szerették az iskolájukat, mivel a kis létszám miatt az intézmény két pedagógusa sokkal több figyelmet tudott fordítani a tanulókra, így a gyerekek rövid idő alatt magasabb szintű tudásra tehettek szert, mint ami egyébként az életkoruk szerint elvárt. Az intézmény ennek ellenére ősztől bezár, mert az egyik pedagógus Vasváron, az újlaki általános iskola központi általános iskolájában folytatja a munkáját, a szombathelyi tankerület pedig nem talál jelentkezőt a megüresedett tanítói munkára.

Pedig az egyik szülő Facebookon megosztott hirdetésére nyolcan is jelentkeztek, akik alkalmasnak tűntek az állás betöltésére, ráadásul a falu egy kétszobás, komfortos szolgálati lakást is adott volna annak a pedagógusnak, akivel szerződést kötnek.

A jelentkezők viszont későn érkeztek, addigra a gyerekeket már átíratták a szüleik a közeli települések általános iskolába. Ennek ellenére az érintettek úgy gondolják, a szombathelyi tankerület szándékosan záratta be az iskolát, aminek a fenntartása a kis létszám miatt drága volt.

A feltételezést azt is megerősíti, hogy Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének elnőke szerint a kormány mintegy 35 falusi iskola bezárását tervezi, ezzel kapcsolatban pedig uniós támogatásra is pályáztak.

 

Hozzászólások

„A havi 8 ezer forintos ösztöndíj aligha bír ösztönző erővel a hallgatóknak” – a HÖOK kutatása szerint minden második egyetemista dolgozni kényszerül

A hallgatók több mint fele dolgozik tanulmányai mellett, sokan pedig heti 20 óránál is többet – derül ki a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) friss, a hallgatók megélhetési helyzetét vizsgáló tanulmányából. A szervezet szerint a jelenlegi ösztöndíjrendszer már nem tud valódi anyagi biztonságot nyújtani az egyetemistáknak.

Pilz Olivér: „Olyan magas óraszámban dolgoznak a pedagógusok, hogy sokan belebetegszenek”

A leterhelt és betegeskedő tanárokat a kollégáik helyettesítik, évente akár 60-80 órát teljesen ingyen. Pilz Olivér szerint olyan magas óraszámban dolgoznak a pedagógusok, hogy sokan belebetegszenek a munkába. A Tanítanék Mozgalom alapítója az ATV-ben arról is beszélt: legalább tíz év kellhet ahhoz, hogy valóban javuljon a magyar oktatás helyzete.

Mozgáskorlátozott embereknek fejlesztett videójáték-kontrollert egy magyar diák – fődíjat nyert vele egy rangos amerikai versenyen

Sokan természetesnek veszik, hogy egy videójáték elindításához csak kézbe kell venni a kontrollert. Mozgáskorlátozott emberek milliói számára azonban ez sokszor egyáltalán nem magától értetődő. Ezen változtatna Vida Ákos, aki olyan speciális, kontrollerre csatlakoztatható eszközt fejlesztett, amellyel akár egy kézzel vagy fejmozgással is lehet játszani. Találmányával az egyik legrangosabb amerikai innovációs versenyen is elindult, ahol végül a 15 ezer dolláros fődíjat is elnyerte.

Bejelentette Lannert Judit a szakképzésért és felnőttkori tanulásért felelős államtitkárt

Lannert Judit Naderi Zsuzsannát kérte fel az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium a Szakképzésért és Felnőttkori Tanulásért Felelős Államtitkárság vezetésére. Az új államtitkár közel harminc éve dolgozik a szakmai oktatás és képzés területén, és a minisztérium szerint jelentős tapasztalattal rendelkezik az oktatás, a gazdaság és az intézményvezetés terén is.