A demokrácia napján készül tüntetésre és hídfoglalásra az Országos Közös Akarat

Szeptember 15-én a Fridays for Future mozgalommal kiegészülve ismét nagyszabású tüntetésre készülnek a pedagógusok és a diákok.

  • Székács Linda

"Harcra készülünk. Arra, hogy nem fogjuk elfogadni azt, hogy senkinek néz minket a hatalom. Arra, hogy egy békés, nyugodt és kiegyensúlyozott életünk lehessen, ahol megbecsülnek minket, és a minket körülvevő embereket is, a tanárainkat, az orvosainkat, a szociális dolgozóinkat, mindenkit. Egy demokráciára készülünk" - hangzott el az Országos Közös Akarat kedd délutáni sajtótájékoztatóján.

Perlaki-Borsos Noel, az Egységes Diákfront elnökségi tagja a társaival kiegészülve az eseményen arról számolt be, hogy augusztusban - ahogy korábban már megírtuk - országjárásra indulnak, majd szeptember 1-je után minden napra terveznek valamilyen akciót, a demokrácia napján, szeptember 15-én pedig nagyszabású tüntetésre készülnek más szakmai és civil szervezetekkel, mozgalmakkal kiegészülve. A diákaktivista a Telex kérdésére azt is elmondta, hogy a szeptember 15-i tüntetésen ismét lesz hídfoglalás, ami a  Margit híd mellett egy másik jelentős hidat is érintene, erről azonban egyelőre nem mondott információkat.

 

Posted by PDSZ - Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete on Tuesday, August 22, 2023

Az aktivista egyébként azok közé a diákok közé tartozik, akikkel szemben a Karmelita kolostornál történt május harmadikai események miatt eljárás indult, a napokban pedig kihallgatásra is beidézték őket. A fiút, és körülbelül 40 társát garázdasággal vádolják.

"Garázdaságnak úgy tűnik, a mai Magyarországon azt nevezik, ha valaki kiáll az értékeiért és a véleményét kifejezi" - jegyezte meg.

 

A tájékoztatón a PDSZ országos választmányának tagja, Nagyné Katalin is megszólalt, aki egy rendhagyó osztálytalálkozóra hívta szeptember 1-jén 18 órára a Kossuth térre a már elballagott diákokat és érdeklődőket.

Ugyanezen az alkalmon a diákok is várják az érdeklődőket, akikkel közösen olyan témákat dolgoznának fel, mint a státusztörvény és a diákváros, de tanszergyűjtésre is készülnek. Állításuk szerint a demonstráció célja, hogy felkészüljenek a saját diákparlamentjük megszervezésére, amit az Európai Parlament mintájára hoznának létre.

 

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.