Pukli István: „A tűzoltás nem azonos az oktatásirányítással”
Az oktatás átalakításának nem az intézményrendszerből, hanem abból kellene kiindulnia, hogy milyen társadalmat szeretnénk.
Maruzsa Zoltán államtitkárnak és Hajnal Gabriellának, a tankerületi központok felett regnáló elnöknek írt nyílt levelet a A PDSZ Országos Választmánya. A levélben összegyűjtötték, hogy milyen ellentétes eljárások zajlanak az iskolákban a hozzájuk eljutott információk alapján. Több esetben is olyan dolgokra utasítja az intézményeket a tankerület, amelyeket a jogszabály alapján nem lenne kötelességük végrehajtani.
Az intézményvezetők végrehajtási utasításokra várnak olyan kérdésekben is, amelyeket a jogszabálymódosítások egyáltalán nem érintenek – írja a szakszervezet. Állítólag tankerületi központi utasításokra nem lehetséges az iskolákban csoportbontás keretében 14 fő alatti csoportokat létrehozni, ezáltal veszélybe kerül egyes nyelvek csoportbontásban történő oktatása, konkrétan egyes nyelvek oktatása is. Annak ellenére, hogy a létszámokra vonatkozó jogszabály 2023. szeptember 1-jétől nem módosul.
A másik gyakori probléma, amelyet a PDSZ jogsegélyszolgálatának jeleznek a pedagógusok a tantárgyfelosztás szerint ellátandó tanítási órák, foglalkozások számára vonatkoznak. Több intézményből jelezték, hogy a tankerületi központ szóbeli utasítására a jövő héten minden nap 08.00-tól 16.00 óráig minden pedagógusnak az intézményben kell tartózkodni.
"Ez a munkáltatói, egyben fenntartói utasítás álláspontunk szerint teljességgel jogellenes, az pedig különösen jogsértő, ha a benntartózkodást a teljes heti munkaidőre, tehát a kötetlen munkaidő terhére is elrendeli." – vélik
A tanítási órák számát a 2023. szeptember 1-jétől hatályos módosítások viszont már érintik: a pedagógusok heti teljes munkaidejének nyolcvan százalékát az intézményvezető által meghatározott feladatok ellátásával köteles tölteni, a munkaidő fennmaradó részében a munkaideje beosztását pedig maga határozza meg.
A szakszervezet szerint a módosításból az következik, hogy az osztályfőnököknek, a munkaközösségvezetőknek heti 22-nél több tanóra, ha mindkét megbízást betölti, heti 20-nál több tanóra a tantárgyfelosztásban rendes munkaidőben nem állapítható meg. Az előírt többlettanítás 2023. december 31-éig rendkívüli munkaidőnek minősül, 2024. január 1-jétől pedig a pedagógusok új életpályájáról szóló törvény szerinti többlettanításként állapítható meg.
"Annak érdekében, hogy tartalmi észrevételeket tehessünk, kérjük Államtitkár urat, szíveskedjék megküldeni címünkre a végrehajtási rendelet jelenlegi változatát, amelybe az eddigi esetleges változtatások bekerültek."
– írják a levélben. További kérésük, hogy a fenti felvetéseik alapján készüljön világos tájékoztató az igazgatók és a nevelőtestületek számára annak érdekében, hogy a tantárgyfelosztások, a munkaterhelés, az intézményben tartózkodás rendje, összességében a foglalkoztatás minden intézményben jogszerű legyen.
Az oktatás átalakításának nem az intézményrendszerből, hanem abból kellene kiindulnia, hogy milyen társadalmat szeretnénk.
A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója a státusztörvény miatt hagyta el a tanári pályát 2023-ban. Szeptembertől egy miskolci gimnáziumban tér vissza a tanterembe.
A két legnagyobb pedagógus-szakszervezet is reagált Rétvári Bence nyilatkozatára, miután a politikus a Tisza-kormányon kérte számon az oktatást segítő dolgozók béremelését, és az esetleges őszi sztrájkot is szóba hozta. A NOKS- és technikai dolgozók bérrendezését ugyanakkor a szakszervezetek hosszú ideje napirenden tartják: korábban sztrájkot is hirdettek miatta, most pedig ismét egy már korábban megfogalmazott követelésükre hívták fel a figyelmet.
„Olyan oktatást szeretnék Magyarországon, ahol nem dirigálunk” – mondta Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanévnyitóján. A miniszter szerint az iskolának a kreativitás terévé kell válnia, és fontos, hogy a diákok hangját is meghallják. Lannert emellett bejelentette, hogy hamarosan béremelés jön a nevelést és oktatást segítő dolgozóknál.
@eduline.hu 5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy
♬ eredeti hang - eduline.hu
Miközben volt olyan képzés, ahová 500 pont kellett, és olyan is, ahová 177 ponttal be lehetett kerülni, több száz meghirdetett képzés végül nem indult el a 2026-os pótfelvételin.
Összeszedtük, mit kell elintéznetek a sikeres pótfelvételi után.
A kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkár Kecskeméten és Szolnokon beszélt az előttük álló közös munkáról.
Miközben arra pontos előírás vonatkozik, hány foknak kell lennie legalább a tantermekben, felső hőmérsékleti határ jelenleg nincs az iskolákban - ezzel kapcsolatban sürget most változást a Tanítanék Mozgalom.