Itt vannak a friss adatok: az általános iskolások és a középiskolások száma is csökkent
Az általános iskolákban hatezerrel kevesebb diák kezdte el a 2018/2019-es tanévet, mint ahányan a 2017/2018-as tanévben tanultak ezekben az intézményekben.
Az általános iskolákban hatezerrel kevesebb diák kezdte el a 2018/2019-es tanévet, mint ahányan a 2017/2018-as tanévben tanultak ezekben az intézményekben.
Több mint 3200-zal 91,5 ezerre nőtt a sajátos nevelési igényű gyerekek és tanulók száma a 2018 szeptemberében kezdődött tanévben - írta a Világgazdaság csütörtökön a szaktárca adatai alapján.
Appajánlónk most főleg a pedagógusoknak szól: három alkalmazás, amellyel izgalmasabb lehet a tanulás és a tanítás is.
Van egy alapítvány, amelynek tagjai járják az ország középiskoláit és rendhagyó matematikaórákat tartanak. Ennek hatására az egyik budapesti gimnáziumban már kísérleti osztály is működik.
Valóságos iparág épült a középiskolai felvételire, Budapesten több tucat előkészítőt hirdetnek középiskolák, oktatási centrumok, és persze a magántanárok.
Jocó bácsi diákjai idén két ajándékkal készülnek az osztálykarácsonyra. Az egyik azé lesz, akit húztak, a másikat azonban adományként küldik el egy alapítványnak.
Még mindig a matematika a mumus a magyar iskolákban: ebből a tantárgyból buktak meg a legtöbben a 2017/2018-as tanév második félévében. Meglepő, de történelemből is több mint tízezren szereztek egyes, sőt még testnevelésből is több mint háromezer diák hasalt el az előző tanévben. A szakközépiskolákban – vagyis a volt szakiskolákban – minden tizedik elhasalt legalább egy tárgyból.
Leszakad a mennyezet a szolnoki Varga Katalin Gimnáziumban, kreatívan reagáltak a helyzetre a diákok.
A legnívósabb iskolák tanulóinak harmada már nem állami fenntartású intézménybe jár. De tíz év alatt az egyházi iskolák tanuló létszáma is megduplázódott.
Mi alapján döntenek a középiskolák a jelentkezők rangsorolásáról? Itt vannak a pontszámítási szabályok.
A világ országaiban más-más hosszúságú időt töltenek iskolában a gyerekek. Vajon melyik a legjobb a diákoknak?
Már több mint 360 ezren nézték meg a Facebookon azt a videót, amelyen egy általános iskolai tanár látható, aki minden reggel személyre szabott kézfogással köszönti a diákokat.
Hogyan zajlik az oktatás egy Waldorf-iskolában, és miben tér el a Waldorf-pedagógia a "hagyományos" módszerektől? Itt vannak a legfontosabb infók azoknak a diákoknak és szülőknek, akik Waldorf-középiskolát választanának.
A Szülői Hang több mint ötezer szülő részvételével készített felmérésből kiderül: az általános iskolákban a matek- és az angolórákat érinti leginkább a tanárhiány.
Megduplázódott a depressziós serdülők száma - derül ki a német Kaufmännische Krankenkasse (KKH) egészségbiztosító felméréséből. Az iskolában különösen a verseny és a teljesítménykényszer terheli a gyerekeket. De mit tehetnek a szülők és a tanárok?
Több mint 42 millióan nézték meg azt a videót, amelyet egy szülő tett közzé a Facebookon arról, hogyan köszönti az egyik amerikai általános iskola tanárnője reggelente a gyerekeket.
Még októberben is több mint ezer betöltetlen pedagógus álláshely volt szerte az országban - írja a Népszava.
Mi alapján döntenek a középiskolák a jelentkezők rangsorolásáról? Mutatjuk a részleteket.
Egy Kamaszhíd nevű különleges könyvtár nyílt Gödöllői Városi Könyvtárban, ahol nem csak olvasni tudnak a diákok.
Novemberben újra indul az ingyenes InterRail-program, tizenkétezer fiatal utazhatja körbe Európát.