Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Még mindig a matematika a mumus a magyar iskolákban: ebből a tantárgyból buktak meg a legtöbben a 2017/2018-as tanév második félévében. Meglepő, de történelemből is több mint tízezren szereztek egyes, sőt még testnevelésből is több mint háromezer diák hasalt el az előző tanévben. A szakközépiskolákban – vagyis a volt szakiskolákban – minden tizedik elhasalt legalább egy tárgyból.
32 829 – összesen ennyi diák zárta úgy a 2017/2018-as tanév második félévét, hogy egy vagy több tárgyból egyes került a bizonyítványába. Az Oktatási Hivatal friss adatai szerint a legtöbben matematikából buktak meg, 17 704-en hasaltak el ebből a tárgyból. A lista második helyén a történelem áll, amelyből 10 736-an kaptak egyest, míg a harmadik a magyar irodalom 8355 bukott diákkal.
Úgy tűnik, a szakmai tárgyakkal sincsenek nagy barátságban a magyar diákok, több mint 8285-en kaptak egyest szakmai elméletből. Angolból majdnem hétezren – egészen pontosan 6996-an – szereztek egyest, míg a természettudományos tárgyakból 2-3000 diák bukott meg az előző tanév második felében. Sőt több mint 3100 diáknak a testnevelésórák teljesítése okozott nehézséget, ebből a tárgyból buktak meg.
Szakközépiskolák: minden tizedik diák bukott
Az Oktatási Hivatal adatai alapján a szakközépiskolákban – vagyis a volt szakiskolákban – a legrosszabb a helyzet, a 2017/2018-as tanév második félévében minden tizedik diák egyest kapott legalább egy tárgyból. A szakgimnáziumokban – a volt szakközépiskolákban – 6,5 százalék, a gimnáziumokban pedig mindössze 1,1 százalék az arányuk.
A szakközépiskolákban az évismétlésre kötelezett tanulók aránya is viszonylag magas, a diákok 5,5 százaléka járt így az előző tanévben, míg a szakgimnazistáknak mindössze 2,3, a gimnazistáknak pedig 0,4 százaléka volt kénytelen kétszer járni ugyanazt az évfolyamot. A sort egyébként itt is a matematika vezeti, 8653 diák emiatt ismétel évet, a második és a harmadik helyen pedig a történelem és az irodalom áll.
Aggasztó adatok: van olyan megye, ahol minden ötödik diák a lemorzsolódás határán billeg
Nógrád megyében minden ötödik általános iskolást lemorzsolódás veszélyeztet, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakközépiskolások több mint 21 százaléka teljesít aggasztóan gyengén az iskolában, de Borsod-Abaúj-Zemplén megyében sem jobb a helyzet - többek között ez derül ki az Oktatási Hivatal friss adataiból. Pedig 2020-ra tíz százalékra kellene csökkenteni az iskolaelhagyók arányát.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.