Március óta nem kaptak fizetést a tanárok
A Klik március óta nem fizet bért az óraadó tanároknak Cegléden. Ezt a tankerület vezetője is elismerte a Ceglédi Panoráma lapnak.
A Klik március óta nem fizet bért az óraadó tanároknak Cegléden. Ezt a tankerület vezetője is elismerte a Ceglédi Panoráma lapnak.
Nem fukarkodik az Emmi a kancellárok fizetésével: a tavaly kinevezett gazdasági vezetők 1,5 - 2,2 millió forint között keresnek. Van, akinek autó- és telefonhasználat is jár – írta a Vs.hu.
Elutasítja az orvosok röghöz kötését a Magyar Rezidensszövetség. A már végzett orvosok pedig 5-700 ezer forintos fizetést tartanának elfogadhatónak – írja a Népszabadság.
Magyarországon tavaly 6 százalékkal, 246 ezer forintra nőttek a bruttó átlagfizetések 2013-hoz képest. A legnagyobb növekedés a munkaerő-közvetítés és tanácsadás területén volt, de jelentősen emelkedtek a fizetések a vendéglátásban és a kiskereskedelemben is - derült ki a Workania internetes állásportál által működtetett Fizetesek.hu éves felméréséből.
A munkahelyek megbízhatósága és stabilitása a legfontosabb szempont a magyar alkalmazottak számára - derül ki a Decoding Global Talent kutatás magyar partnere, a Profession.hu online álláskereső portál eredményeiből.
A szellemi munkát még mindig jobban megfizetik a cégek, a legtöbbet pedig a versenyszférában dolgozók keresnek - derült ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat friss statisztikáiból. Az egyetemi diplomások átlagosan kétszázezer forinttal keresnek többet, mint azok, akik gimnázium vagy szakközépiskola után nem tanultak tovább. Itt vannak a részletes adatok.
Nettó 168 400 forint - a diplomáspálya-követési rendszer 2013-as adatai szerint átlagosan ennyit keresnek a...
Gazdálkodási és menedzsment, turizmus-vendéglátás, kommunikáció és médiatudomány, jog, gépészmérnöki - néhány a 2013-as felvételi legnépszerűbb alap- és osztatlan képzései közül. Várhatóan az idén is több ezer diák jelöli majd meg ezeket a szakokat a jelentkezési lapon. De milyen fizetésekre számíthatnak a friss diplomások? Utánajártunk.
A munkavállalók kétharmada az országos bruttó 225 ezer forintos átlagjövedelemnél 18 százalékkal kevesebbet, bruttó...
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karának, a Budapesti Műszaki és...
Késnek a fizetések a Nyugat-magyarországi Egyetemen - derül ki az eduline birtokába jutott dékáni körlevélből.
Technikai hiba miatt kaptak átlagosan nettó 30 ezer forinttal kevesebb fizetést októberben a pestszentlőrinci...
Nem várt hatást váltottak ki a szeptemberi fizetések a XVIII. kerületi iskolákban.
A közhiedelmekkel ellentétben nem a fizetés a pályakezdők legfontosabb szempontja - írja a Jobline.
A magyarországi pályakezdők az országos átlagnál 27 százalékkal kevesebbet keresnek - derül ki a Workania...
Zumbaoktató, alkalmazástervező, "zöld tanácsadó", közösségimédia-menedzser - a Guardian négy olyan szakmát gyűjtött...
A legjobban fizető pénzügyi szektorban és a sereghajtónak számító vendéglátásban dolgozók fizetése között háromszoros...
5083 font, azaz 1,8 millió forint – ennyi plusz bevétele lenne egy családnak, ha minden egyes otthon végzett munkáért...
A magyar munkavállalók havi bruttó 221 ezer 400 forintos átlagfizetésénél a szlovákok 19, a cseh dolgozók pedig 34...
Budapesten volt a legmagasabb a teljes munkaidőben foglalkoztatottak havi nettó átlagkeresete tavaly mind a szellemi...