Már majdnem minden tanár megkapta a fizetését, de csak majdnem

Majdnem minden tanár megkapta a novemberi fizetését, de állítólag még mindig vannak olyan pedagógusok, akiknek nem utaltak. Nem tudni, miért, és kinek a hibájából csúsztak a bérekkel karácsony előtt.

  • Eduline

 

Reggel alighanem majd minden pedagógus megkapta a novemberi bérét –

írja a hvg.hu

. Egy pécsi tantestület a portálnak jelezte, ők még mindig nem kaptak fizetést.

A fizetések csúszásáról ebben a cikkünkben számoltunk be.

Az eduline.hu beszélt olyan pedagógussal, aki már pénteken megkapta a bérét, de a többségnek hétvégére még nem érkezett semmi a számlájára. Egyelőre nem tudni, hogy miből fakadnak ezek a különbségek.

December 3-ig nem kapta meg csaknem egymillió ember a fizetését. Csak az utolsó pillanatban közölték a közalkalmazottakkal, hogy késik az utalás, de 10-ig hozzájuthatnak a pénzükhöz.

A közalkalmazotti – és így a pedagógusi – bérek utalása a Magyar Államkincstár feladata. Múlt hét csütörtökön Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, új rendszerre állt át a kincstár, ezért késnek a kifizetések. A kincstár azonban később közölte, nem az ő hibájukból alakult ki a helyzet.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.