Robotporszívók dobhatják fel az amerikai egyetemi bulikat
Az emberi elme csodálatos dolgokra képes. És ilyenekre is.
Az emberi elme csodálatos dolgokra képes. És ilyenekre is.
Az egyik nőt megütötte az egyetemi bulin, de a bíró szerint ennek ellenére akár bele is egyezhetett a lány a szexbe. Újra felháborította az egyetemi közösségeket (is) egy bírósági döntés.
Michelle Obama amerikai first lady Meryl Streep amerikai és Freida Pinto indiai színésznők társaságában a nők oktatásáért folytatott kampánya keretében fiatal tinédzserkorú lányokkal találkozott kedden Marokkóban, ahol az alapfokú oktatás után mindössze a lányok 36 százaléka tanul tovább.
Elég rasszistára sikerült egy oktató célzattal készült plakát az Egyesült Államokban, így annak rendje és módja szerint óriási balhé is kerekedett belőle.
Egyes amerikai egyetemeken már minden harmadik nő folytat természettudományi, technológiai, matematikai vagy mérnöki tanulmányokat, de így is 2,5-szer kevesebben vannak, mint a férfiak.
A következő történetet inkább fordított alapállással tudnánk elképzelni, de most a tanárok beszélték ki a diákokat, ráadásul egészen alpári stílusban.
Pillanatok alatt kiderül, hogy került-e kábítószer az italukba.
Egyre hitelesebb lesz a Wikipedia – legalábbis az angol szócikkek tekintetében -, miután több egyetem is ráállította a diákjait a szerkesztésre.
A legnépesebb állam legnépesebb egyetemén ötből egy hallgató az éhezés szélén él.
Gyerekeiket elvesztett szülők fogtak össze, hogy szigorítsák a fegyvervásárlásokat az Egyesült Államokban. Egy évkönyvet adnak ki a diákok fotóival, melyet végre mindenkinek lesz lehetősége aláírni - ha már a gyerekek életében erre nem kerülhetett sor.
Az iskola szerint teljesen rendben van az eljárás.
A fiatalkori terhességek és a tripperes fertőzések száma is megnőtt egyes helyeken az Egyesült Államokban, miután ingyenessé tették az iskolákban az óvszerhez jutást. Több oka is lehet a jelenségnek.
Legkorábban fél 9-kor lehetne kezdeni a tizenévesek tanítási óráit, ezzel megelőzhető lenne az alváshiány - olvasható az amerikai orvosi kamara (AMA) új irányelveiben.
Évfolyamelsőként beszédet mondott, mégis nekiestek a kommentelők.
Mégiscsak jobb megoldás, ha nem kell élő kutyákon gyakorolniuk az állatorvosnak készülő hallgatóknak.
Andrew Lloyd Webber világhírű brit musicalszerző 1,3 millió dollárral (360 millió forint) támogatja az amerikai iskolákban folyó színházi-zenei képzéseket.
Folytatódik az angolszász iskolák ruhaviselési mizériája. Ezúttal egy montanai iskola végzős tanulóját figyelmeztették, mivel melltartó nélkül ment iskolába.
Minden perce arany.
Múlt héten mindössze hat hónapos börtönbüntetésre ítélték a University of Stanford egykori diákját, aki egy egyetemi bulin megerőszakolt egy magatehetetlen lányt. A lány nagyon durva levelet tett közzé az ítélet után, amit már milliók olvastak.