A ballagásáról tweetelt, több ezer troll ment neki a végzős lánynak

Évfolyamelsőként beszédet mondott, mégis nekiestek a kommentelők.

  • Eduline
washington post

A végzős Mayte Lara Ibarra évfolyamelső lett texasi középiskolájában, ezért ő mondhatta a ballagási beszédet.

A lány annyira büszke volt, hogy megosztott az eseményről egy tweetet, amiben azt is leírta, hogy jelenleg nem legálisan tartózkodik az Egyesült Államokban, amiért nagyon durva kommenteket kapott a közösségi oldalon.

A rengeteg gúnyos, és gyakran fenyegető komment a sajtó figyelmét is felkeltette. Később Mayte azt nyilatkozta, azért írta ki, hogy papírok nélkül él az USA-ban, hogy mindenki lássa, nem ez számít, ha valaki elég elszánt és ambiciózus.

A lány azt is elmondta, bár szüleivel illegálisan érkeztek az országba, neki már van tartózkodási engedélye, így akár munkát is vállalhat teljesen törvényesen.

Sokaknál az is kiverte a biztosítékot, hogy Mayte mexikói zászlós emojit használt a tweetben, a trollok szerint ez azt jelenti, hogy nem becsüli az Amerikában kapott lehetőségeit. A lány szerint azonban erről szó sincs, egyszerűen csak büszke a gyökereire.

Egyébként a végzős diák már most több sikert ért el önerőből, mint a legtöbb ember egész élete során. Nem csak évfolyamelső lett, de két évig volt elnöke a helyi diákönkormányzatnak, majd teljes ösztöndíjat nyert a University of Texasra, ami nem akármilyen teljesítmény, tekintve, hogy dollár tízezrekbe kerül egy átlagos képzés évente.

(Washington Post, Statesman)

Sok külföldi csal az amerikai egyetemeken

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

„A pedagógusoknak levegőre van szükségük” – Lannert Judit szerint a rendszer nem engedi hibázni sem a tanárokat, sem a diákokat

A pedagógusértékelési rendszer teljesen elhibázott. Nem elég szeretni a gyerekeket, hinni is kell bennük. A magyar oktatás bebetonozza a különbségeket. Ilyen állításokat fogalmazott meg Lannert Judit abban a majdnem egyórás interjúban, amelyet Magyar Péter készített vele, miután bejelentette, hogy őt jelöli a TISZA-kormány gyermek- és oktatásügyi miniszterének.

„Szegregált iskolából nem vezet út egyetemre” – a pedagógiai kultúrában látják a fő problémát a szakértők

Nagyon ambiciózus vállalás a Tisza Párt részéről minden gyereket megtanítani értőn írni-olvasni az alsó tagozat végére, az oktatási rendszer átalakításához nemcsak szerkezeti reformokra, hanem „mentális forradalomra” is szükség lenne – többek között erről beszélgetett Lannert Judit, Nahalka István és Váradi Balázs a Qubit podcastjában.

@eduline.hu A számológépetek többet segíthet a matekérettségin, mint gondolnátok. A @studium_generale matekosai most megmutatják, hogyan spórolhattok akár 10 percet a számolások idejéből. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu

Ruff Bálint a lopás történeti megítéléséről írta diplomamunkáját a Pázmányon

A leendő Miniszterelnökséget vezető miniszterről beszél mindenki, sokan nagy reményeket fűznek hozzá – többek között azért, mert rendszeresen az elszámoltatás és a jogi következmények érvényesítésének fontosságáról beszélt. Ruff Bálintot már a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán is a lopás megítélésének kérdése foglalkoztatta.