Ingyen gumit adtak az amerikai diákoknak, még többen estek teherbe, mint korábban

A fiatalkori terhességek és a tripperes fertőzések száma is megnőtt egyes helyeken az Egyesült Államokban, miután ingyenessé tették az iskolákban az óvszerhez jutást. Több oka is lehet a jelenségnek.

  • Eduline
AFP / Pornchai Kittiwongsakul

Az amerikai HIV-robbanás csúcsán, az 1990-es évek elején kezdtek el sok amerikai iskolában óvszert osztogatni a diákoknak. Egy új tanulmány szerint azonban mind egyes nemi betegségek, mind pedig a tinédzserkori terhességek száma megnőtt azóta.

Miként fordulhatott ez elő? Erre több magyarázatot is összeszedett a Vox. Elképzelhető, hogy akik teherbe estek, az ingyenesen hozzáférhető gumit választották, ami viszont kevésbé hatékony ebből a szempontból, mint a fogamzásgátló tabletták.

Igazán nagy kiugrást, 10 százalékos emelkedést a terhességek tekintetében azokban az iskolai körzetekben találtak, ahol mindenféle kötelező konzultáció nélkül adnak az iskolák óvszert a diákoknak (például automatákból). Így a fiatalkori terjességek és a tripperes megbetegedések száma azért nőhetett, mert senki sem magyarázta el a fiataloknak, hogyan kell használni a gumit.

Azt azonban a Vox egy másik felmérésre hivatkozva kizárja, hogy felelőtlenebbek lettek volna a diákok az ingyen gumitól, és többet szexelnének.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.