Az amerikai first lady gatyába rázná a marokkói oktatási rendszert

Michelle Obama amerikai first lady Meryl Streep amerikai és Freida Pinto indiai színésznők társaságában a nők oktatásáért folytatott kampánya keretében fiatal tinédzserkorú lányokkal találkozott kedden Marokkóban, ahol az alapfokú oktatás után mindössze a lányok 36 százaléka tanul tovább.

  • MTI

Obama és az oktatásért ugyancsak régóta síkra szálló hírességek egy tucatnyi fiatal lánnyal közösen vitatták meg azokat a kihívásokat, amelyekkel az oktatás folytatása érdekében a diáklányoknak meg kell küzdeniük.

A Fehér Ház kedden bejelentette, hogy a "Let Girls Learn" (Engedjétek tanulni a lányokat) nevű kezdeményezést, amelyet 2015 márciusában indított el az elnöki pár, Marokkóra is kiterjesztik. A közlemény szerint a Millennium Challenge Corporation amerikai segélyszervezet az amerikai és a marokkói kormánnyal együttműködésben csaknem 100 millió dollárt fektet az észak-afrikai ország középfokú oktatási rendszerének átalakításába.

 

A lányok oktatását népszerűsíti Michelle Obama, Európába is jön

Ezen felül a USAID amerikai segélyszervezet 400 ezer dollárt fordít öt új leánykollégium létrehozására, hogy javítsák a vidékről származó lányok továbbtanulási lehetőségeit. Michelle Obama a fórumon azt mondta, alig várja, hogy további hangok csatlakozhassanak a lányok oktatási lehetőségeiről szóló párbeszédhez.

Hozzátette, világszerte 62 millió fiatal lánynak nincs lehetősége a tanulásra, a forráshiánytól kezdve a kulturális normákig számos ok miatt. A first lady két lánya, Sasha és Malia ugyancsak csatlakozott anyjukhoz a dél-marokkói Marrakesben, a rendezvényen azonban nem vettek részt. A család kedd este egy hagyományos iftáron - a ramadán, az iszlám szent böjti hónapja idején szokásos böjttörő vacsorán - vesz részt VI. Mohamed marokkói király feleségével, Lalla Szalma hercegnővel.

 

Az egyetemi biztonságos terek ellen szólalt fel Obama
Hozzászólások

Négy évre szóló, 45 milliárdos tankönyvszerződést kötött a Kello – kérdés, meddig marad a jelenlegi tankönyvpiac

A következő négy évben is az Alföldi Nyomda készítheti és szállíthatja a tankönyveket, miután a tankönyvellátásért felelős cég újabb hosszú távú szerződést kötött a nyomdával. A mostani, 45 milliárd forintos keretösszeg jelentősen meghaladja a korábbi tenderek értékét: a 2020-as közbeszerzés még 20,8 milliárd forintról szólt.

Miskolci Egyetem rektora: „A modellváltás nem egy nukleáris csodafegyver, ami gyógyírt jelentett volna a felsőoktatás sok évtizedes problémáira”

A Miskolci Egyetem rektora szerint a 2020-2021-es átalakítás „vitathatatlanul egy túlpolitizált környezetben ment végbe”, de szerinte hiba lenne teljesen visszafordítani a rendszert. Horváth Zita úgy látja, hogy az elmúlt években az egyetemek pénzügyi mozgástere jelentősen nőtt, ugyanakkor az autonómia kérdése továbbra is rendezetlen maradt.

„Nem a bejutás a nehéz, hanem a bennmaradás” – egyre gyengébb fizikatudással érkeznek az egyetemre a műszaki hallgatók

Sok diák már tizedik osztály után nem tanul fizikát, a középiskolák pedig inkább a felvételi pontszám maximalizálására készítenek fel, mint a valódi tudás megszerzésére – mondta Dr. Tevesz Gábor, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának címzetes egyetemi tanára az Eduline-nak, akivel a közép-és emelt szintű fizikaérettségi kapcsán beszélgettünk.